Kritika

Film

Óvakodj a fehérektől!

Sajnos a Tűnj el! valamiért kimaradt a múlt évemből, így mivel 4 Oscarra is jelölték, gondoltam itt az idő, hogy végre megnézzem. Arra emlékszem, hogy múlt tavasszal kb. az Széttörvével egy szinten emlegették. Nagyjából sejtettem, hogy miről szól a film, de túl sok információ nem volt a birtokomban, így még inkább érdeklődve indítottam el Jordan Peele első alkotását.

(tovább…)

Film

Az erőszak körei

Martin McDonagh eddigi legjobb filmjét élvezhetik a szerencsések, akiknek lehetőségük adódik megtekinteni a Három óriásplakát Ebbing határábant. Egy pofonegyszerű, de egyszerűségében is zseniális történetet kapunk, fantasztikusan megírt karakterekkel, érthető, emberi motivációkkal; ráadásul olyan remek alakítások interpretációjában, mint az Oscar-díjas Francis McDormandé és a Zombielandből ismerős Woody Harrelsoné.

(tovább…)

Film

Én, Federico

Értekezésünk tárgya a legsűrűbb, a filmművészet számára a legtöbb újítást hozó érában, az 1950-es évektől az 1970-es évek végéig terjedő modernizmus korszakában, 1963-ban került bemutatásra, tehát 55 éve. Ha Federico Fellini Nyolc és 1/2 című filmjének megtekintéséhez kéne okostelefonokra „komponált” ajánlót, kedvcsinálót írnunk, az szerzőnk olvasatában így festene.

(tovább…)

Film

A hentes, a k*rva és a félszemű

A filmet befejezve kettős érzések kavarogtak bennem, úgy gondoltam, volt, ami kifejezetten jól működött, azonban volt, ami kevésbé muzsikált jól a vásznon látott alkotásban. A kritikát ez a kettősség fogja meghatározni, így elsőként beszámolok a pozitívumokról, ezt követően pedig a negatívumokról. Ugyanakkor itt ragadnám meg a lehetőséget arra, hogy mindenkinek felhívjam a figyelmét, hogy A hentes, a k*rva és a félszemű-t csak és kizárólag 18 éven felüli nézőknek javasolnám, a film bővelkedik az erőszakos, brutális (gore), és erotikus jelenetekben. Csak erős idegzetűeknek! Tovább azonban nem is szaporítanám a szót, lássuk mi működött jól Szász János legújabb rendezésében.

(tovább…)

Animáció

Kislányok a hatalom ellen

Számos mozifilm mellett sok sorozat és rajzfilm szól arról, hogyan fog alakulni az emberiség jövője, ezeket a sci-fi rajongók már kívülről fújják. Animék terén rengeteg olyan művet találhatunk a 2000-es évek elejéről, amelyek merőben egyedi módon filozofálnak a jövőnkről, ilyen például az Appleseed (2004), a Blue Gender (1999) vagy a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex (2002). A technikai fejlődést maradéktalanul bemutatják ezek a művek, de a társadalom expozíciója már háttérbe szorul. Többek között ezt a rést hivatott befoltozni a Csajkommandó címet viselő sorozat is.

(tovább…)

Játék

Ahol a játékos nyomoz

Idén is el leszünk látva videojátékokkal, ez nem vitás, azonban a 2017-es év is kirakta a pultra a tripla A-s címeket, mint például a Legend of Zelda: Breath of the Wild, az Assassin’s Creed: Origins, vagy a Resident Evil VII. Mindegyik remekelt a történetmesélésben, és mi játékosok élünk-halunk azért, hogy végigjátszhassunk egy-egy jó storyt, megtornáztathatjuk agyunkat különféle feladatok megoldásában. A Supermassive Games 2015-ben terítékre hozta az Until Dawn címet viselő, horror-kliséken alapuló interaktív történetvezetős játékát PS4-re, melynek sikerén felbuzdulva 2017-ben bemutatták a Hidden Agenda krimi-thriller műfajú művüket.

(tovább…)

Film

Ruhába varrt érzések

Paul Thomas Anderson korunk egyik legérdekesebb rendezője. 1996-os első nagyjátékfilmje óta pornószínészt varázsolt a mélyen hívő Mark Wahlbergből, elkészítette Adam Sandler legjobb filmjét (ami nem csak a tarsoly-Chaplin munkásságához mérten jó, hanem valóban értékelhető alkotás), olajmágnássá alakította Daniel Day-Lewist, akivel most 11 év után újra együtt dolgozott. A kooperáció eredménye egy olyan eminens film, ami amellett, hogy 6(!) Oscarra is jelölték, méltó visszavonulást biztosít Day-Lewisnak. Ez a Fantomszál.

fantom1.jpg

(tovább…)

Film

A jó öreg Winston

Nagy formátumú történelmi hősökről filmet készíteni mindig nehéz feladat, hisz az ilyen típusú alkotások szinte mind egy kimagasló színészi alakításra építenek…és többnyire ebben ki is merül minden pozitívumuk. Gary Oldman, aki főleg mellékszerepekben bizonyította kimagasló tehetségét, most a legnagyobb brit államférfi bőrébe bújva verekszik a jól megérdemelt Oscarért.
mv5bmjaxntezmtu5nl5bml5banbnxkftztgwndgzoda1ndm_v1_sy1000_cr0_0_1498_1000_al.jpg

(tovább…)

Játék

Ízlések és po-… Pofonok és Babok

Amikor a szeretett és a magyarok által leginkább Bud Spencerként ismert Carlo Pedersoli elhunyt, rajongók milliói kívántak neki örök nyugodalmat. Sokan közülük többé-kevésbé maradandóbb módokon is, szobrokkal, graffitikkel, internetes posztokkal. Részben hasonló célból indult egy Kickstarter kampány egy kis indie cég részéről (Trinity Team), hogy elkészíthessenek egy Bud Spencer és Terence Hill játékot, ezzel is megörökítve sokunk kedvenc bunyós duóját. Mindeközben a Buddy Productions is felkarolta, így lett belőle az első hivatalos játék. Decemberben Early Access-be is került a játék – ez napjainkban azt jelenti, hogy végigjátszható, csak nem kell fizetni a steamnek a frissítésekért -, így már mindenki kipróbálhatja. RÁADÁSUL MAGYARUL! Nézzük, hogy egy új Bud Spencer és Terence Hill kalandot kaptunk, vagy hagy kívánni valót maga után!

slaps.PNG

(tovább…)

Film

Szörnykatedrális

Értekezésünk tárgya az új évezred egyik legjobb rémmeséje. Tizenkét éve készült, és a direktor szerzői filmjei közül ez volt az első, amelyet elismert a nagyközönség is, sőt, kultuszfilmmé vált. (A Bíborhegy határeset, A víz érintése lehet a következő a sorban.) Guillermo del Toro A Faun labirintusa című filmjének okostelefonokra „komponált” ajánlója ma így festene.

(tovább…)