Azon országok filmjeit nézni, amik nemcsak kívül esnek saját kultúránkon, de filmgyártásuk sem meghatározó, mindig érdekes. Betekintést nyerünk szokatlan ötletekbe és perspektívákba, új gondolatokat ismerhetünk meg másféleképpen közölve. Ez a kulturális differenciálból adódó újdonságérzés viszont nem szabad, hogy befolyásolja a produktum értékítéletét. Attól még, hogy valami különleges, nem lesz jó. Sajnos ez igaz az iráni Lélegzetre is.
Legendás arcok és nevek. Azok az emberek, akik huszadik századi popkultúrába, mint a friss betonba, beledöngölték lábnyomuk, örökkévalóvá téve azt. Akik ágazatokat hoztak létre vagy innováltak teljesen, akik performanszából elég csak egy hang vagy képkocka a felismeréshez. Az American Valhalla központjában egy ilyen művész áll: markáns, mély hang; hosszú, szőke haj, félmeztelen test. A punk keresztapja.
Iggy Pop.
Steven Spielberg visszatért: másfél évtized után újra értékelhető (jelen sorok szerzőjénél legutoljára a München ütötte meg ezt a mércét) és nevéhez méltóan színvonalas, már-már jó filmet rendezett. Közelmúltunk nagy mesemondója egy bizonyos tömeg számára varázslatos, sokak számára viszont varázstalanított, tanító célzat nélküli fabulát mond el nekünk. Steven Spielberg elhagyta eredeti hitét. A fenti mondatok mindegyike igaz, és sajnos nem mondanak ellent egymásnak. Innen nézve az alábbi sorok nem is recenzióként értékelendők, sokkal inkább egy negyvenes (szelíd) kultúrpesszimista kesergéseként a világ állapota felett. Vagy amit akartok.
2045-öt írunk. Míg a valóság problémái (pl. a klímaváltozás, környezetszennyezés) megoldásra várnak, addig az átlag polgárok döntő többsége az OASIS névre keresztelt MMORPG-ben éli életét és bújik meg nem csak világuk, hanem személyes problémáik elől. Az MMORPG olyan, mint a World of Warcraft: egy szerveren egyszerre több ezer ember lehet online és játszhat egyszerre. Az OASISben viszont nincs limit az emberszámra, a billentyűzetet és az egeret pedig felváltja a VR-szemüveg. Az OASIS új frontja lesz a jövedelemszerzésnek, a szórakozásnak, a kapcsolatoknak, az életnek. Az OASIS atyja, James Halliday azonban egy napon meghal. Halála után egy videó fogadja a nagyérdeműt: három kulcsot rejtett el az OASIS-ben, amik egy húsvéti tojáshoz vezetnek. Aki megkaparintja a húsvéti tojást, az megörökli Halliday vagyonát és az OASIS-t. Megkezdődik a tojásvadászat.
Hamarosan bemutatják Wes Anderson stop-motion technikával készült új filmjét, a Kutyák szigetét. Azonban nem ez az első eset, hogy az egyedi stílusáról híres rendező kitérőt tett az animáció világába. 2009-ben már készített egy bábfilmes feldolgozást Roald Dahl egyik klasszikus gyerekkönyvéből. Vajon kiállta az idő próbáját A fantasztikus Róka úr, vagy a 3D-s rajzfilmek korában már nincs helye az ilyen régi technikával készült alkotásoknak?
Az alapműveltségi kánon és az aktuális globális helyzet örök kölcsönhatásban áll egymással. A legmeghatározóbb művek – gondolva itt többek közt Bibliára – kisebb-nagyobb részben, de állandó eszközei és formálói társadalmi, politikai, stb. tendenciáknak, eseményeknek, míg világ aktuális történései kiváltják az igényt, hogy egy-egy történetet ismét felfedezzünk. Az olyan, jelenleg feltörekvő szociálpolitikai felfogások, mint a feminizmus és a (mindenre kiterjedő) szolidaritás megalapozták Mária Magdolna életének helyét a kortárs filmgyártásban, és hátteret biztosítottak egy másfajta interpretációnak.
Idén ünnepeljük Gárdonyi Géza születésének 155. évfordulóját. Fő művének, az Egri csillagoknak öt esztendeje jelent meg török nyelvű kiadása, amelyet már addig is majd’ két tucat nyelvre fordítottak le.
Örök idők kötelező olvasmánya, a 2005-ös Nagy Könyv című, minden fronton futtatott felmérés és játék abszolút győztese; az a hazai irodalmi mű, amelynek sztoriját Manci nénitől Pistikéig mindenki össze tudja foglalni pár mondatban. Miben rejlik e kultikus státuszú regény töretlen sikere, illetve mitől hasonlóan működőképes és kortalan a belőle készült – szintén nagy sikerű 1968-as klasszikus filmfeldolgozás? Egyebek mellett Gárdonyi és Várkonyi Zoltán egyformán korszerű vonásában: képteremtő erejükben keresendő a válasz.
A Netflix kirándulása a Marvel karakterek világába, egy újabb állomáshoz érkezett, ami a Defenders után mindenféle szempontból ugyanazt a kérdést hozza elő az átlag nézőből: Van ennek még értelme? Persze, aki szereti a piás magánnyomozó karakterét, annak a válasz egyértelmű. De tényleg, van ennek még értelme? Enyhén spoileres leszek.
Ha az ember számára fontos dolgokat erővel elveszik tőle, erős késztetést érez, hogy ezt az adósságát lerója a hitelezőinek. A bosszú létjogosultsága mindig megosztó lesz az emberek szemében, kérdés, hogy képesek vagyunk-e átérezni az elárult embertársunk valódi érzéseit. Alexandre Dumas francia író regénye, a Monte Cristo grófja 1846-ban jelent meg és ezalatt a 172 év alatt rengeteg feldolgozást kapott. 2005-ben Mahiro Maeda rendező animés formát adott a műnek, hogy a modern kori generációval is megismertethesse ezt a komplex történetet.
Alex Garland neve talán nem cseng olyan ismerősen, mint más rendezőké. De ha megemlítjük, hogy olyan filmek forgatókönyvén dolgozott, mint a 28 nappal később és a Napfény, valamint ő rendezte az utóbbi évek egyik legjobb sci-fijét, az Ex Machinát, akkor rögtön más megvilágításba kerül. Így nem véletlen, hogy sokan felkapták a fejüket a hír hallatán, hogy Garland fogja adaptálni Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiájának első kötetét. Lássuk hát, hogy az Annihilation fel tudott-e nőni a rendező előző munkái és a regény által támasztott elvárásoknak!
