Évek óta dédelgetett tervem valósul most meg előttetek kedves Olvasók. Szinte a Kritizátor létrejöttével egyidős egy olyan cikksorozat gondolata, amiben olyan sorozatokról, filmekről írok, amik gyerekkorom kedvencei voltak. Ezúttal most a régi, klasszikus rajzolt, animált történetekre gondolok. Ezek a kétezres évek első és második felében mentek olyan csatornákon, mint a Minimax, a Fox Kids, a Jetix vagy a korai RTL Klubon futó Kölyökklub és talán még a TV2-n is futott pár ilyen sorozat. Főleg azért ezeket a csatornákat említettem, mert nálunk nem volt például Cartoon Network. A későbbi cikkekben viszont oda is eljutunk.
(tovább…)A filmrendezők élete izgalmas, érdekes és tele van meglepetésekkel. Sokszor teljes világokat álmodnak meg, forgatnak le és tárnak a mozivásznakon a nagyközönség elé. Ezen folyamatot pedig csak igazán különleges egyéniségek tudják végig megfelelően támogatni, érdemes lehet hát külön is foglalkozni velük egy kicsit. A Mad Max-filmek legújabb része nemrég került a mozikba, így az első kiválasztott rendező George Miller lett.
Új cikksorozat ötletként azon gondolkodtunk a kollégákkal, hogy szélesítjük a blog profilját. Vannak olyan időszakok amikor alig érkezik valami érdemleges hír, ízelítő vagy hasonló ínyencség, ami beleillik a Kritizátor profiljába. Ezúttal viszont mi is csak kapkodtuk a fejünket, hogy mégis mi történik. A cikksorozat ötlete azzal kezdődött, hogy két hete váratlanul fel, majd eltűnt egy kép az internetről. Az infó a Max egyik külföldi sajtóeseményéről szivárgott ki, ami egyebek mellett egy jövőre érkező AZ produkciót, és a 2026-ban debütáló Harry Potter szériát (a gyerekkori énem itt felsikított) is előre vetítette. Ezentúl igyekszünk hetente egy ilyen összefoglalót hozni Nektek. Bár ez a hírek mennyiségétől is függ. De akkor vágjunk is bele!
A CD Projekt Red 2020-as Cyberpunk 2077 játéka olyan hullámokat gerjesztett pozitív és valamilyen formában negatív irányba is, hogy évekre megosztotta a gamer társadalmat és egy rakás érdemi és kevésbé érdemi vitának adott alapot.
George Miller a Mad Max: A harag útja című filmjével megalkotta a posztapokaliptikus akciófilmek koronázatlan királyát. De képes megismételni a csodát a 2015-ös csodát a Furiosával? A fékevesztett akció vagy a lassabb karakter és világépítés áll jobban a szériának?
Miközben az élőszereplős Star Wars-sorozatok rendre megosztják a nagyérdeműt, az animációs sorozatok renoméja mit sem romlott (vagy csak keveset) a Klónok háborúja óta. Dave Filoni évek óta ezer százalékon pörög, ami az új Star Wars-projekteket illeti, ír, rendez, producerkedik, és szállítja az újabbnál újabb ötleteket. Mondhatni ő fogja össze azt az egyre inkább elburjánzó és átláthatatlanná váló világot, amivé Lucas univerzuma az elmúlt tíz esztendőben vált. A Jedihistóriák után, mely Ahsoka és Dooku személyiségének szemszögéből mérföldkőnek számító eseményekről oszlatta el a ködöt, ezúttal két olyan karakter kerül a reflektorfénybe a Birodalmi históriák epizódjaiban, akik egy az egyben Filoni alkotásainak gyümölcsei, és bizonyára sokan fognak velük első ízben megismerkedni.
Nem túlzás azt állítani, hogy a felnőtteknek szóló animációs sorozatok jelenleg reneszánszukat élik, hiszen az elmúlt években egymást követték a jobbnál jobb darabok. De minden ígéretes és egyedi projektre jut legalább egy tucat, egy kaptafára készült másik, amik biztonsági játékot űzve próbálják lemásolni a jól bevált recepteket, aztán végül eltűnnek a süllyesztőben.
Amikor annak idején Pierre Boulle megírta a Majmok bolygója című könyvét valószínűleg ő sem gondolta, hogy mekkora kult klasszikust is alkotott. Amihez persze valamelyest kellett a 68-as filmváltozat is a legendás Charlton Heston-nal. Majd azután sorra jöttem a különböző folytatások, amelyeknek a minősége ugyan változó volt, ám az érdekességük továbbra is megmaradt. Aztán 2001-ben maga Tim Burton is megpróbálkozott egy afféle Majmok bolygója remake-kel, ami bár kétségkívül érdekes, viszont nagyjából a film utolsó húsz perce végül annyira félresikerült, hogy az szinte általános közutálat tárgyává tette azt az alkotást.
(tovább…)Valamiért kialakult a világban egy olyan nézet, hogy minden, ami rajzolt per animált az csak is gyerekeknek készült tartalom lehet. Ugyan az utóbbi időkben ez a nézet valamelyest némileg árnyalódott, azonban még mindig vannak olyanok, akik hogyha meglátják, hogy valami animációs tartalom akkor attól instant távol maradnak. De még akkor is hogyha az az adott alkotás éppenséggel egy általuk kedvelt franchise-hoz tartozik. Éppen ezért hiába vannak sokan, akik szeretik a Star Wars-t, az olyan animációs sorozatoktól, mint a Klónok háborúja, vagy a Lázadók, vagy a Tales of the Jedi távol tartják magukat. Aztán meg persze panaszkodnak, hogy az ezekre épülő élőszereplős sorozatokat meg nem értik, lásd Ahsoka sorozat. Hasonló a helyzet a The Bad Batch-csel is, aminek továbbra sem vagyok hajlandó kimondani a magyar nevét, ami bár kétségkívül a Lucasfilm egyik csúcsterméke és feltehetően épül fog még rá egy-két sorozat vagy film, mégis sokan kihagyják, mondván hogy ez animációs, akkor ez biztos valami gyerekeknek gyártott vacak. Pedig a The Bad Batch se nem vacak és rohadtul nem gyerekeknek gyártott tartalom.
Az animációs filmek és sorozatok dömpingjében a nézők hajlamosak lehetnek elfeledkezni arról, hogy Amerikán kívül más kontinensek is léteznek. Pedig ha az ember egy kicsit kitágítja az érdeklődési körét, akkor igazi gyöngyszemekre bukkanhat. Ilyen például a spanyol Pablo Verger rajzfilmje, a Robotálmok, ami Annecy-től kezdve Torontóig az összes fontosabb fesztivált megjárta, és egészen az Oscar-jelölésig jutott. Most pedig végre a magyar nézők is láthatják a Sara Varon képregénye alapján készült alkotást, ami egy nem mindennapi barátság történetét mutatja be.
