A beszéd egy elképesztően fantáziadús és szokatlan színfolt a vígjáték-dömpingben, ami semmilyen más komédiához nem hasonlítható. Ennek fő oka az eredeti poénjai és az ezekhez alkalmazott szokatlan eszközök tárháza, amelyekből mind a képi világot illetően, mind monológjait és párbeszédeit tekintve rengeteget bevet. Ezt pedig idén Cannes-ban is díjazták.
Őszinte leszek. Tamsyn Muir Gideon, a Kilencedik című könyvének felütése olyan sztorit ígért, ami nagyon nem az én asztalom. Óvatosan válogatom a fantasy sztorikat minden műfajban, azokból is a fogyaszthatóakra teszem a voksom. Sci-fi? Könnyed űroperákig elmegyek. Szóval mikor kiderült, hogy leszbikus halott mágusokról kell olvasnom az űrben, azt mondtam: kösz, de kösz nem! Aztán a szerkesztői akarat győzött, és elém került a könyv. Kit érdekel ez az egész? A könyv nagyon be akarta bizonyítani, hogy tévedek. Én pedig makacs vagyok. Mire megírom a cikket, kiderül a verdikt.
A videojátékokban gyakran találkozhatunk a rendet és törvényt betartani vágyó testületek képviselőivel, ám többnyire a játékvilág rendőrei inkább csak elszenvedői áldásos, vagy éppen kevésbé áldásos tevékenységünknek. A magam részéről egyébként mindig furcsának is tartottam, hogy a fejlesztők nem kívánják jobban kiaknázni a törvény innenső oldalán állók munkájának megjelenítését, miközben katonás játékok pedig hegyekben állnak. Szerencsére azért vannak játékok, melyekben találkozhatunk jelvényesekkel. A következő cikk pedig pontosan ezeket fogja számba venni. Ráadásul máris két szempontból. A cikk első felében 5 kiemelkedő, kifejezetten rendőri munkát feldolgozó játékról lesz szó, míg a második szegmens 5 ikonikus videojátékos rendőrről fog szólni. Vágjunk bele!
Nem tagadom, hogy azért figyeltem fel a magyarul valószínűleg Izzadság címre keresztelt filmre, mert a X. Mozinet Filmnapok keretében Szirmai Gergővel beszélthette ki a közönség a látottakat. A svéd-lengyel koprodukcióban készült Sweat ugyanis kendőzetlenül mutatja be az influenszer élet árnyoldalait. Ezzel pedig egy olyan egyre aktuálisabb problémát tűz a zászlajára, ami főleg az internetes tartalomgyártókat érinti. A kérdés csak az, hogy a forgatókönyvért és a rendezésért felelős Magnus von Horn milyen alaposan mutatja be ezt a jelenséget. A kritika enyhe spoilereket tartalmazhat.
Megjelenése után nem sokkal a magyar Netflixen is a toplista élére kúszott a streamingóriás dokumentumfilmje, a The Social Dilemma. A Jeff Orlowski által készített film rengeteg ismert témát ölel fel, amikkel az interneten folyamatosan találkozunk. Ilyen például az egymástól való elszigetelődés, a tinédzserek körében egyre elterjedtebb öngyilkosság és depresszió, az álhírek terjedése, vagy a Facebookon történő politikai célok érvényesítése. Azt hinnénk, hogy egy olyan dokuval lesz dolgunk, ami csak felületesen vizsgálja az előbb említett dolgokat, holott Orlowski filmje eléggé a dolgok mélyére ás.
A görög mitológia témája a filmművészet berkein belül igencsak feledésbe merült és őszintén szólva kevés olyan mű került napvilágra, amely átfogó és releváns képet festene a görögök mondavilágáról. Ez a sokszínű, változatos karakterekkel gyönyörködtető és érdekes világ azonban rengeteg lehetőséget hordoz magában, melyeknek kiaknázatlansága hatalmas rést üt a filmiparban. Ezt az űrt igyekszik kitölteni a Netflix saját gyártású animesorozata, a Zeusz vére.
Sacha Baron Cohen folytatja végeláthatlan harcát Amerika igazi arcának feltárásában. Ezúttal nem egy új karakterrel tér vissza, hanem egyenesen karrierje legismertebb alakját hozza vissza nekünk még egy kis időre. A film időzítése nem véletlen – egyértelműen a választások idejére tervezte a filmet Cohen megjelentetni. A mi cikkünk időzítése már annál inkább tűnhet véletlennek, ám ez se tévesszen meg senkit: bármennyire is pillanatnyinak és hamar relevanciáját vesztő alkotásnak tűnik a Borat 2 – és valóban, messze nem ér fel elődjéhez – üzenete és témái ugyannyira kortalanok, mint bármelyik másik Cohen-alkotásnak.
A mögöttünk álló egy évben a messzi-messzi galaxis fanatikusai között (miután megemésztették a Skywalker kora okozta lelki megrázkódtatásokat) széleskörű konszenzus alakult ki arról, hogy a The Mandalorian a Star Wars megmentője, és lőn: a Disney legnépszerűbb mozgóképes SW-tartalmává vált – talán csak a Clone Wars 7. évada és a Zsivány Egyes lehettek kihívói ebben a pozícióban. De vajon minek köszönhette a sikerét? Az ínséges idők után végre jóllakottan hátradőlő, népes rajongói réteg szerint a Mandalorian hasonlított leginkább egy Star Wars-mozgóképre, és itt érezték leginkább Lucas galaxisának megnyugtató ölelését – legalábbis így lehet leginkább összefoglalni a különböző közösségi média site-ok fórumainak véleményeit.
Nemrég került a hazai könyvesboltok polcaira Matt Ruff Lovecraft földjén című regénye. A borítóra ránézve rögtön felcsillanhat a szeme a horrortörténetek lelkes rajongóinak. Lovecraft mindjárt a címben megemlített neve és Amerika démonainak borítón előrevetített bukása külön-külön is csábító lehet, együtt pedig egy igazán különleges olvasmánnyá állhat össze.
Hunter S. Thompson saját tapasztalatai alapján 1971-ben írta meg Félelem és reszketés Las Vegasban című könyvét, ami tökéletes összefoglalja miktől volt hangos az a kor, megspékelve a gonzó újságírás feltalálójának erős szubjektivitásával. A regény megfilmesítése sokáig lehetetlennek tűnt, végül a kilencvenes évek végén az egykori Monty Python tag, Terry Gilliam karolta fel és valósította meg az elszállt víziót.
