A horror műfaján belül ma már igen nehéz újat mutatni. Jobb ötlet híján az alkotók a régen bevált, de egyre gyengébben ható eszközökhöz nyúlnak, esetleg egy-egy nagyobb nevet szerződtetnek a film érdekében, hogy legalább ezzel felkeltsék a műfaj rajongóinak figyelmét, azonban a várt hatás vagy nem jön el, vagy csak nagyon gyenge impulzusokat kapunk, amitől nem válik az alkotás emlékezetessé. A filmművészet eme kórjára remek gyógyírt szolgáltat az idén debütált Kinek a háza? című film.
(tovább…)A beszéd egy elképesztően fantáziadús és szokatlan színfolt a vígjáték-dömpingben, ami semmilyen más komédiához nem hasonlítható. Ennek fő oka az eredeti poénjai és az ezekhez alkalmazott szokatlan eszközök tárháza, amelyekből mind a képi világot illetően, mind monológjait és párbeszédeit tekintve rengeteget bevet. Ezt pedig idén Cannes-ban is díjazták.
Nem tagadom, hogy azért figyeltem fel a magyarul valószínűleg Izzadság címre keresztelt filmre, mert a X. Mozinet Filmnapok keretében Szirmai Gergővel beszélthette ki a közönség a látottakat. A svéd-lengyel koprodukcióban készült Sweat ugyanis kendőzetlenül mutatja be az influenszer élet árnyoldalait. Ezzel pedig egy olyan egyre aktuálisabb problémát tűz a zászlajára, ami főleg az internetes tartalomgyártókat érinti. A kérdés csak az, hogy a forgatókönyvért és a rendezésért felelős Magnus von Horn milyen alaposan mutatja be ezt a jelenséget. A kritika enyhe spoilereket tartalmazhat.
Sacha Baron Cohen folytatja végeláthatlan harcát Amerika igazi arcának feltárásában. Ezúttal nem egy új karakterrel tér vissza, hanem egyenesen karrierje legismertebb alakját hozza vissza nekünk még egy kis időre. A film időzítése nem véletlen – egyértelműen a választások idejére tervezte a filmet Cohen megjelentetni. A mi cikkünk időzítése már annál inkább tűnhet véletlennek, ám ez se tévesszen meg senkit: bármennyire is pillanatnyinak és hamar relevanciáját vesztő alkotásnak tűnik a Borat 2 – és valóban, messze nem ér fel elődjéhez – üzenete és témái ugyannyira kortalanok, mint bármelyik másik Cohen-alkotásnak.
Hunter S. Thompson saját tapasztalatai alapján 1971-ben írta meg Félelem és reszketés Las Vegasban című könyvét, ami tökéletes összefoglalja miktől volt hangos az a kor, megspékelve a gonzó újságírás feltalálójának erős szubjektivitásával. A regény megfilmesítése sokáig lehetetlennek tűnt, végül a kilencvenes évek végén az egykori Monty Python tag, Terry Gilliam karolta fel és valósította meg az elszállt víziót.
A X. Mozinet Filmnapok keretein belül érkezett a magyar mozikba Burhan Qurbani rendezésében a Berlin, Alexanderplatz című filmdráma, amely Alfred Döblin azonos című regényének adaptációja. A megrázó, sok helyen meghökkentő, de egészét tekintve lebilincselő alkotás a mai berlini alvilági életbe enged betekintést, megismerhetjük a drogbárók, prostituáltak és gengszterek világát a német főváros szívében.
Meddig mehet el egy öntudatos állampolgár az állam politikája ellen való tiltakozásban? Hol végződik a jogos ellenállás, és hol kezdődik az államellenes tevékenység? Mennyire érdemes, és mennyire erkölcsös radikális módszerekhez nyúlnia egy mozgalom vezetőjének ahhoz, hogy saját ügyét előre mozdítsa? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel Aaron Sorkin új filmje, a The Trial of the Chicago 7.
Liam Neeson igen sok filmet tudhat magáénak és bár tehetséges színész és a megformált karakterei is hellyel-közzel passzolnak hozzá, az utóbbi filmjei közül akadnak olyanok, amelyek nem mondhatóak túlzottan „faltörő” alkotásoknak. Ha a neve feltűnik egy akciófilm főszerepeként, akkor sokaknak rögtön a családcentrikus, komoly harcászati múlttal rendelkező alak ugrik be egyből, aki családja védelmében bármire képes, csak hogy a fenyegetést elhárítsa, nem retten vissza a brutális erőszaktól sem. Az, hogy ez jó-e vagy sem, azt mindenki döntse el magában, azonban az idén megjelent Becsületes tolvaj című film is csak jobban belenyomja a színészt ebbe a skatulyába.
Létezik két, rendszeresen visszatérő ötlet a filmes világban. Az egyik, hogy különböző jeles napok közeledtével az emberek ünnepi hangulatát próbálják tematikus filmekkel kiszolgálni; a másik pedig, hogy több ismert arcot gyűjtenek össze egy épphogy elfogadható színvonalú vígjátékhoz abban reménykedve, hogy majd a nevek önmagukban eladják a végterméket. A Netflix is ezzel a szándékkal tette közzé a napokban új filmjét, az Adam Sandler főszereplésével készült Hubie Halloween-t.
A koronavírus-járvány okozta légüres térben az idei év legjobban várt blockbusterei (Fekete Özvegy, Dűne, Nincs idő meghalni) egymás után költöztek el a következő esztendőre, sajdítva mozizók millióinak szívét. Egy pozitívuma azonban mégis van ennek az ingerszegény ciklusnak, hogy olyan kisebb költségvetésű filmeknek jut nagyobb figyelem, amik hétköznapi körülmények között nem feltétlenül élveznek prioritást az átlag mozinézők körében, a Van Gogh az örökkévalóság kapujában pedig pont egy ilyen film.
