Kritika

Netflix, Sorozat

Vérszegény eredet – Vaják: A vér eredete kritika

Nézőként ki vagyunk éhezve a jó előzménytörténetekre. Tűkön ülve vártuk, mit tud majd mutatni A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi, vagy épp a Sárkányok háza. A siker nem is maradt el. Kevesebb visszhangot és memet kaptak ugyan, mint az eredeti történetek, mégis méltán az elődök nyomdokaiba léptek. A Netflix is igyekezett megörvendeztetni a Vaják saga szerelmeseit egy, a saga cselekményeit megelőző történéseket bemutató minisorozattal. A Vaják: A vér eredete azonban sajnos több sebből is „vérzik”.

(tovább…)
Film, Kulissza

Michael Mann-sorozat 1.: A rendezői székben

,, Egy húsz méter széles vászon, amely leköt ötszáz embert… semmihez sem hasonlítható élmény.”

Jövőre, pontosabban 2023 böjtölő havának ötödik napján ünnepli kerek nyolcvanadik születésnapját az amerikai mozi egyik független, szerzői egyéniségnek nyugodtan kikiáltható veteránja, Michael Mann. Ezt megünnepelve új cikksorozat indul, amely egyfajta tiszteletadás Mann személye felé és egyben felelevenítése a több, mint négy évtizeden keresztül zajló, tizenegy játékfilmet taglaló életművének. Ez a filmográfia klasszikusokat, rejtett gyöngyszemeket, orbitális bukásokat és anyagi sikereket egyaránt tartalmaz, nem is beszélve a lenyűgöző, műfaji sokszínűségről. Film noir, thriller, gengszterfilm, sportfilm, kalandfilm egyaránt tiszteletét fogja tenni a későbbiekben. A másik, nem kevésbé elhanyagolható tényező, hogy Mann tizenkettedik rendezése jövőre lát napvilágot. Már csak emiatt, az Enzo Ferrari nevével ellátott piros betűs ünnep apropóján érdemes lesz elővenni a korábbi filmeket, de mielőtt teljesen és fejünket nem találva elmélyednénk a Miami Vice kézi kamerás, drogügyekkel kapcsolatos rajtaütéseiben, vagy az észak-amerikai indián törzsek tomahawkokkal lefolytatott ütközeteiben (Az utolsó mohikán), nézzük meg, ki is tulajdonképpen ez az őszhajú úriember a rendezői székben.

(tovább…)
Játék

Szabadság, egyenlőség, testvériség…és vér – Assassin’s Creed: Unity (PC) kritika

Nemrégiben írtam nektek minden idők egyik legnagyobb blamájával megjelent játékáról, a Cyberpunk 2077-ről, mely azóta mondhatni megváltotta magát. És mi köze ennek a mondatnak jelen cikk alanyához. Csupán az, hogy a játék amiről most írok nektek hasonló utat járt be, mint a CDPR játéka. Kitaláltátok már? Nem? Az év 2014, a Ubisoft a csúcson, a világ legmenőbb sorozatait dobja piacra…aztán paccs, palacsintaként terülnek el Párizs térkövein. Ennél többet nem segíthetek, de gondolom már mindenki számára leesett, hogy az Assassin’s Creed: Unity-ről lesz szó.

(tovább…)
Könyv

Itt a vége – James S.A. Corey: Expanse/Térség könyvkritika

Gyakran felmerülő téma, hogy melyik a jobb a könyv vagy pedig a belőle készült film, illetve mostanság inkább már sorozat? Sokan úgy tartják, hogy az ilyesfajta összehasonlítás eleve értelmetlen, mivel két egymástól teljesen különböző platformról beszélünk. Ezért sokkal inkább célszerű egymás egyfajta kiegészítéseként tekinteni az egészre. Hasonló a helyzet az Expanse, avagy magyar nevén a Térség című alkotással is, ahol ráadásul a sorozatot igazából nem is fejezték be, csak lezárták. Azonban a könyvekben a cselekmény továbbfolytatódott és így a teljes történetet, illetve magát az alkotás tényleges befejezését csak is ott kaphatja meg a közönség.

(tovább…)
Könyv

Könyvet karácsonyra! – Avagy mutatjuk, mit olvass az ünnepi időszakban

Nyakunkon a karácsony! Ilyenkor mindenki futja a félhivatalosan kötelező köröket: ajándékcsomagolás, bejgli, rokonok hada, faragd már azt a fát, ne úgy, nem tüzelőnek lesz, hol van Kevin?, és még sorolhatnám. Hanem azért arról se feledkezzünk meg, hogy szakítsunk egy kis minőségi időt magunkra is két kajakóma között. Részemről ez magában foglal egy pohár jóféle bort és egy hasonlóan élvezetes regényt. Ebben a cikkben igyekeztem összefoglalni, miket válogattam össze az idei ünnepi időszakra. A lista messze nem teljes, de hát a legtöbb könyvmoly soha sem ér az olvasmánylistája végére. Nem igaz?

(tovább…)
Film

Kedvenc űrlényeink karácsonyi Bacon-vadászata – The Guardians of the Galaxy Holiday special kritika

James Gunn szereti az első látásra vesztesnek tűnő karaktereket. Nem véletlen, hogy a Galaxis népszerű Őrzői is egy szedett-vedett, elsőre teljesen diszfunkcionálisnak tűnő csapat. Ettől függetlenül azért csak összehoznak alkalmanként egy világmegmentést. Ezúttal pedig Gunn a formátummal is kicsit vesztésre ítéli csapatát, mikor akarva-akaratlanul a Star Wars Holiday special szellemét idézi meg.

(tovább…)
Könyv

Meginvitálhatom egy csésze kalandra? – Legendás latték könyvajánló

Mihez kezdjen egy ork, ha elege lesz a vérontásból? A legtöbbünknek feltehetőleg nem az ugrik be elsőként, hogy nyisson egy kávézót, igaz? Semmi gond, szerencsére Travis Baldree helyettünk is eljátszott a gondolattal. Debütáló regénye a klasszikus vonalú fantasy és a slice of life történetek mennyei, tejhabos egyvelege. Ez a kombináció már önmagában elegendő, hogy meghökkentse még a sokat látott olvasót is, így már a regény eredeti megjelenése előtt tudtam, ebből a merész elgondolásból én is kérek egy csészével.

(tovább…)
HBO Max, Sorozat

Benvenuti in Sicilia! – A Fehér Lótusz 2. évad kritika

Szicília: tengerpart, palazzók, napsütés, arancini, amfiteátrumok, maffia, Keresztapa. A Fehér Lótusz második évada Dél-Olaszország festői tájaira invitál meg minket, illetve vagyonos vendégeit, akik történetét ismét egy héten keresztül követhetjük végig a sorozat címét adó szállodában és azon is túl. Mike White szériájának első évada eredetileg minisorozatnak készült, de már az évad vége előtt bejelentésre került, hogy immáron antológiaként folytatódni fog, új helyszínen, új szereplőkkel. Így jutottunk el Hawaii-ról Szicíliába, és így lett a Fehér Lótusz egy szálloda-franchise.

(tovább…)
Film

Így még senki nem volt halálosan szerelmes – Átjáróház ajánló

Az Átjáróház Madarász Isti legújabb filmje, ami Veres Attila forgatókönyve alapján készült és végre idén december 8.-án került mozikba egy elég hosszú és zötyögős út után. Aki egy kicsit is nyomon szokta követni a magyar nagyjátékfilmek életét, valószínűleg találkozott már az Átjáróház megpróbáltatásaival. Az út hosszú és rögös volt, a film vezető producere, Muhi András (Larry, A feleségem története, Testről és lélekről) először évekkel ezelőtt hallgatta meg Veres Attila filmötleteit. Muhi választása akkor az Átjáróház tervére esett, amit el is kezdtek fejleszteni a Filmalapban. Madarász Isti rendezőként csak később került a képbe, és ő tette kerekké az akkor már három éve fejlesztés alatt lévő filmet azzal az ötlettel, hogy az eredeti horrorral átszőtt szerelmes sztoriból legyen romantikus vígjáték.

(tovább…)