A teutoburgi csata a római történelem mohácsi veresége. Ennek háttértörténetébe kalauzolnak el minket német barátaink, a hazánkban forgatott Barbarians című sorozattal, mely ha messze is áll a tökéletestől, de mindenképpen jelzi az európai előretörést a sorozatok piacán.
Egy archaikus kínai történet szerint (amely a taoista szellemiségű Huaj-nan-ceban található, ha valakit bővebben érdekel Kína nem elhanyagolható méretű filozófiai öröksége) a holdban egy fehér nyúl lakik, aki egy mozsárban a halhatatlanság varázsszerét készíti. Csang-o, akinek férjéhez, Hou-jihoz éppenséggel egy napmítoszt kötnek, ellopta Hou-jitól ezt a varázsszert, megitta, és az nyomban a holdra repítette, ahol azóta is magányosan tengeti halhatatlan napjait, mint holdistennő. Érdekesség, hogy a mitológiai történethez tartozik egyébként Kína legnagyobb ünnepe, a holdújév. Erről ha máshonnan nem, a koronavírus-járvány kapcsán legtöbben hallhattunk, ugyanis a járvány megpecsételte a hagyományosan február négy és huszonegy között tartandó ünnep sorsát.
A X. Mozinet Filmnapok keretein belül érkezett a magyar mozikba Burhan Qurbani rendezésében a Berlin, Alexanderplatz című filmdráma, amely Alfred Döblin azonos című regényének adaptációja. A megrázó, sok helyen meghökkentő, de egészét tekintve lebilincselő alkotás a mai berlini alvilági életbe enged betekintést, megismerhetjük a drogbárók, prostituáltak és gengszterek világát a német főváros szívében.
Az Apple TV+ egyik nagy dobása a Ted Lasso. De mi lehet jó egy sorozatban, ami a fociról szól? És tényleg csak ennyi lenne az egészben? Kérdés, hogy egy reklámban szereplő alapfelállásra épített történetből mit lehet kihozni, és az is, hogy mindez elég-e egy jó szitkomhoz.
Az újvonalas Wolfensteinek (The New order és The New Colossus) végigjátszása után úgy döntöttem, hogy beleugrok egy még komorabb, még disztópikusabb világba. Mégpedig a Bethesda posztapokaliptikus, nukleáris háborúból felocsúdni próbáló, de nem bíró Amerikájába utaztam el, ezúttal Boston és környékére, a legutóbbi teljes értékű epizód, a Fallout 4 keretein belül. A 2015-ben megjelent negyedik részt a játékosok már úgy várták, mint a Messiást, hiszen miután a marylandi cég megkaparintotta magának a széria jogait, csodát tett az eleve népszerű játékkal a Falllout 3 és New Vegas részekkel (bár ez utóbbit csak kiadták és az Obsidian keze munkáját dícséri). Éppen ezért igen magasra pakolta azt a megugrandó lécet saját maga elé is a Bethesda a korábbi részekkel. És akkor még nem is említettük a tesószériát, az RPG-etalonnak számító The Elder Scrolls-t. Na de a legfontosabb kérdés: Sikerült-e teljesíteniük a nukleáris Massachusetts meséjével? Vágjunk bele.
Ezekben a pándémiás időkben nem hiányzott más, mint egy újabb járványos alkotás, ezúttal francia barátainktól. A Netflix a La Révolution képében elhozza nekünk a forradalom szelét, miközben jócskán átértelmezi a XVIII. században divatos kékvérűség fogalmát.
Meddig mehet el egy öntudatos állampolgár az állam politikája ellen való tiltakozásban? Hol végződik a jogos ellenállás, és hol kezdődik az államellenes tevékenység? Mennyire érdemes, és mennyire erkölcsös radikális módszerekhez nyúlnia egy mozgalom vezetőjének ahhoz, hogy saját ügyét előre mozdítsa? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel Aaron Sorkin új filmje, a The Trial of the Chicago 7.
Ridley Scott újra visszatér egy ambiciózus, sötét és kifacsart Sci-fi sorozattal, ami szándékait tekintve minden bizonnyal egyenesen a klasszikusok közé akarna bevonulni. A farkas gyermekei azonban végérvényben nem más, mint egy fáradt, pszeudo-mély próbálkozás Scott részéről, hogy ma is releváns maradhasson, miközben alig képes bármit hozzátenni az alapjáraton agyonhasznált koncepciójához. A farkas gyermekei nem esik szét a szemünk előtt; jóval inkább hosszan, több liter fehér android-vér kicsöppenése után kecsesen a földre roskad. De azért vagyunk ma itt, hogy megnézhessük, hogyan is jutott el egy alapból ígéretesnek tűnő sorozat idáig.
Liam Neeson igen sok filmet tudhat magáénak és bár tehetséges színész és a megformált karakterei is hellyel-közzel passzolnak hozzá, az utóbbi filmjei közül akadnak olyanok, amelyek nem mondhatóak túlzottan „faltörő” alkotásoknak. Ha a neve feltűnik egy akciófilm főszerepeként, akkor sokaknak rögtön a családcentrikus, komoly harcászati múlttal rendelkező alak ugrik be egyből, aki családja védelmében bármire képes, csak hogy a fenyegetést elhárítsa, nem retten vissza a brutális erőszaktól sem. Az, hogy ez jó-e vagy sem, azt mindenki döntse el magában, azonban az idén megjelent Becsületes tolvaj című film is csak jobban belenyomja a színészt ebbe a skatulyába.
A koronavírus miatt rengeteg film -és sorozatpremiert halasztottak el, amely alól sajnálatos módon a Fargo sem volt kivétel. A vágás befejezetlenségére hivatkozva az áprilisi bemutatót bizonytalan időre elcsúsztatták és sokáig úgy tűnt, hogy idén nem lesz bemutatva az FX mesterművének a negyedik felvonása. A rajongók legnagyobb örömére azonban szeptember végén, egy duplaepizód formájában köszönthettük újra Noah Hawley-t és csapatát. Lássuk, megérte-e a várakozás. A cikk spoileres!
