Az ambiciózus, de meglehetősen vegyes fogadtatású negyedik évad után Noah Hawley újfent bebizonyította, hogy sok Coen epigonnal ellentétben ő valóban érti és magas szinten beszéli a testvérek filmes nyelvét. Erre szebb bizonyítékot (az előző három szezon zsenialitása mellett) nem is találhatnánk a Fargo ötödik etapjánál.
Az ember úgy van bekötve, hogy mindig is érdekelte az ismeretlen, a világban rejlő lehetőségek és a „mi lenne ha” latolgatása. Kis költői túlzással ez mozgatja a világunkat, így persze a szórakoztatóipart is. Az Apple saját gyártású sorozata, a For All Mankind pedig duplán is kipipálja ezt és bizsergeti a szerencsés néző ez irányú kényszereit. Ugyanis az alternatív történelmi találgatások mellett még azt is megpróbálja nekünk elképzelni, hogy mit rejtegethet, ami talán a legérdekesebb a fajunk számára: a bolygónkon túl. A nemrég befejeződött negyedik évad pedig igazán fején üti a szeget.
Talán már több is olyan cikk volt az oldalon, ahol kifejtettük, hogy bizonyos alkotások akármennyire is jók vagy közkedveltek egyszerűen van az a pont, ahol be kell fejezni őket és kvázi elengedni azt. De ha már mindenáron folytatni akarják valamilyen módon azt a bizonyos alkotást, akkor azt lehetőleg tegyék úgy, hogy valamiféle koncepció van mögötte és nem mellesleg legyen érdekes. Illetve lehetőleg adjon hozzá valamit ahhoz a bizonyos alkotáshoz, franchise-hoz. Hasonlóak voltak az elvárások a Monarch – A szörnyek hagyatéka című sorozat felé is, ami a Warner féle úgynevezett Monsterverse-ben játszódik. Gyengébbek kedvéért az a széria, amiben egyszerre benne van King Kong és Godzilla.
Egy fél pillanatra most álljunk meg, és egy rövid időre adjunk hálát, hogy ezt a cikket most otthonunk melegében és nyugalmában olvashatjuk. Ha azonban ez nem jönne el magától, akkor biztos vagyok benne, hogy a Netflix új filmje mindenkiben felébreszti ezt az érzést. 1972. október 13-án az Andokban egy uruguay-i repülőgép a fedélzetén 45 személlyel szörnyű balesetet szenvedett. A túlélők megrendítő története temérdek dokumentumfilmet és sok mozifilmet ihletett meg. Idén a Netflix is bemutatta az esetről készült saját verzióját, melynek címe A hó társadalma.
2023 különleges év volt az animáció médiumának rajongói számára: tíz évvel azután, hogy bejelentette a visszavonulását, Miyazaki Hayao egy új filmmel tért vissza. Ugyan nem ez az első alkalom, hogy megszegte az ezirányú fogadalmát, nem gondolom, hogy a filmes közösség haragudna rá emiatt. Most pedig végre a magyar közönség is láthatja az animék nagymesterének legújabb alkotását, amit már most rengeteg díjjal tüntettek ki, és minden bizonnyal komoly esélyekkel indul az Oscaron is. Lássuk hát, hogy méltó lett-e a rendező korábbi munkáihoz A fiú és a szürke gém!
Belegondolni is elképesztő, hogy már kilenc éves hagyományra tekint vissza az a szokásunk, amikor az új év első napjaiban páran összeírjuk a tavalyi kedvenceinket. A 2023-as év pedig bőven tartogatott igazán érdekes alkotásokat, amiket ezúttal a koronavírus miatt visszaesett mozizási kedv sem tudott ellehetetleníteni. Napestig itt tudnék ülni és mesélni arról, hogy mi és miért volt igazán jó, de szerintem inkább csapjunk bele és nézzük azt, hogy ezúttal négyünknek mik nyerték el a tetszésünket.
Mindenki tanult mitológiai az iskolai évei alatt. Aztán kit jobban, kit kevésbé fogott meg. Egyikünk az északi, másikunk a délebbi vidékek mondakörét részesíti előnyben. Mindhez bőven vannak szakirodalmak és szórakoztató irodalmak is. Azonban most a kezembe került egy képregény, ami nem simán csak bemutatja a görögök isten-világát, hanem az egészet fogja és átteszi a mai környezetbe. Ami amellett, hogy új élettel tölti meg a mondakört, még közelebb is hozza a modern kor olvasóihoz.
A DC filmes részlege finoman szólva sincsen rendben. Habár tegyünk hozzá, hogy újabban a Marvel-él is akadnak gondok, azonban messze nem annyi, mint a DC-nél. Ennek oka legfőképp a túlzott kapkodás és az átgondolatlanság, amivel a saját filmes univerzumukat, az úgynevezett DCU-t kezelik. Persze azért így is megvoltak a maga pillanatai és akadtak azért jól sikerült és érdemi alkotások lásd Wonder Woman vagy az újragondolt Öngyilkos Osztag. De speciel idesorolható akár az első Aquaman film is, aminek bár bőven vannak hibái és hiányosságai, ám összességében véve mégis csak egy korrekt és szórakoztató alkotás lett. Ugyan mostanra már hivatalosan is elkasszálták vagy legalábbis rebootolni fogják ezt az egész DC filmes univerzumot. Azonban a még meglévő filmjeiket feltehetően veszteségminimalizálási céllal azért még moziba küldték. Ennek utolsó darabja az Aquaman, az elveszett királyság.
Zack Snyder, a Vizionárius Rendező elérkezettnek látta az időt, hogy a sci-fi műfajban is bizonyítsa rátermettségét. Mostani filmje, a Rebel Moon eredetileg Star Warsnak készült, a Lucasfilm azonban nem volt meggyőzve Snyder géniuszát illetően, ezért kiadták az útját – nem meglepő, hisz az elmúlt évek Star Wars-produktumait elnézve nem árt óvatosabban megközelíteni, hogy mit adnak ki a kezeik közül. Véleményem szerint pedig helyesen mérlegeltek, mikor arra jutottak, hogy Zack munkássága az utóbbi évek alapján sem minőségében nem váltaná meg a filmjeik jövőjét, sem stílusában nem összeegyeztethető a Disney babyyodás-porgos-babufrikes családbarát imidzsével. Így került a Birodalom- és Jedi-mentesített projekt a Netflixhez, ahol mostanság előszeretettel adnak szabad kezet a nagynevű hollywoodi rendezőknek, annak minden előnyére és kárára.
Mi is lehetne meghittebb egy karácsony esténél, amikor a család a fa körül összegyűlik, hogy békében és szeretetben töltsék az év utolsó napjait. Ilyenkor kerülnek elő a megható, vicces és szórakoztató karácsonyi filmek, amelyeken jó derülve emelhetünk az ünnep színvonalán. Nos, ezelőtt egy fél évszázada azonban mást hozott a Jézuska az amerikai mozikba. A vásznon a meghittség és a szeretet helyett a gonosz öltött testet. Amerikában napra pontosan 50 éve, 1973. december 26-án mutatták be Az ördögűző című filmet, amely mai napig a filmvilág egyik legmegrázóbb és legikonikusabb darabja.
