2014-es indulása óta a John Wick univerzum egyre csak bővül. Négy mozifilm és egy spin-off sorozat után idén ismét egy, az univerzum részét képező, mégis különálló történettel állhatunk szemben. Ezúttal a vérbosszú egy fiatal hölgyet választott, hogy revansot vegyen apja haláláért, miközben kicsit jobban megismerjük a klánok funkcióját a John Wick világában.
Tudjátok az a helyzet, hogy elég sok olyan alkotást nézek per olvasok, amelyek olykor bizony elgondolkodtatnak. Viszont a munkámból adódóan ezeket a gondolatokat sokszor meg is kell hogy fogalmazzam, így pedig lehetőségem van bizonyos dolgokról egy sokkal árnyaltabb és részletesebb képet alkotni, mint úgy általában tenném vagy tenné bárki. Hasonló a helyzet a mostani cikk alanyául szolgáló Predator: Gyilkosok gyilkosa című alkotással is, amire a cikk további részében egyszerűen csak GyGy-ként fogok hivatkozni. Ugyanis ez az alkotás egy olyan gondolatmenetet indított el bennem, amit bevallom elsőre nem hittem volna, hogy ez az alkotás fog majd megtenni.
Sokan a mai napig nagyon szeretnek Uno-t (vagy Solo-t) játszani. A modern társasjátékipar viszont sokkal többet tud ajánlani ennél. Ezért 7 társasjáték sorozatunk harmadik részében (első, második) az Uno kedvelőinek ajánlunk 7 kártyajátékot. Ezek közös tulajdonsága annyi lesz, hogy könnyen tanulható és gyorsan lejátszható játékok. Nem mellesleg pedig szállíthatóságuk is kiváló, hiszen csak egy pakli kártyáról van szó minden esetben.
Amikor a Hamupipőke nevet kiejtjük a szánkon, természetesen mindenkinek Disney klasszikusa jut eszébe. Főleg az internetnek hála manapság a közönség java része tudja, hogy a megható tündérmese eredeti verziója korántsem olyan rózsaszín köddel telített, mint az amerikai stúdió gyermekbarát verziója. A Grimm testvérek által összegyűjtött népmesék közül Hamupipőke története talán a legismertebb, de a mese igazi mivoltát nagyon ritkán láthattuk eddig képernyőn feldolgozva. A csúf mostohatestvér című testhorror ugyanezt az eredeti sztorit kívánja bemutatni, egy más szemszögből tálalva.
A szebb napjain álomgyárként is emlegetett Hollywood sosem volt egy makulátlan csoda. Mindig is ott rejlett benne az a gonosz kapzsiság, ami minket embereket is nagyon könnyen el tud téríteni, hogy aztán ördögi tervét véghezvíve kéjes mosollyal az arcán learassa a babérokat. Vagy legalábbis pénzre váltsa amit lehet. Az egykor a szórakoztatóipar megkerülhetetlen Mekkájaként számon tartott Hollywood az elmúlt fél évtized során szinte a feje tetejére állt, amelynek néhány komolyabb visszhangot eleresztő mozzanata annyira abszurd volt, hogy azt nehéz volt kibírni röhögés nélkül.
Az elmúlt években a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, aminek következtében sorra jelennek meg az újabbnál újabb AI-szoftverek. Az állandó, versenyszerű innovációnak hála az átlagfelhasználók számára is számos új lehetőség nyílt meg – a szöveg- és képalkotástól kezdve a zene- és játékkészítésig. Ugyanakkor egyre több etikai és biztonsági kérdés is felmerül: mennyire veszélyes a mesterséges intelligencia használata, és vajon mikor fordulhat ellenünk?
(tovább…)Tartozom egy vallomással. Olykor úgy érzem, hogy bizonyos cikkeknél elhasználok olyan címeket, amelyek később sokkal jobban jönnének. Valami hasonló a helyzet ezzel a mostani cikkel is, amihez szerintem a megfelelő címet még annak idején a Godzilla, vagyis hát a Monarch sorozat kapcsán használtam. Persze valahol jogos lehet az az elvárás is, hogy ha már egyszer úgymond kreatív munkát végzek, akkor legyek már én is valamennyire kreatív. CSAKHOGY, amikor olyan alkotással találkozik az ember, mint a Karakte kölyök: Legendák, akkor valahogy a kreativitás, mint kifejezés megszűnik létezni a számára.
Két évet kellett várni, míg az első után megérkezett a The Last of Us második évadja. A hét epizódból álló szezon pozitív pillanatai mellett számos negatívummal rendelkezik, mely elsősorban az alapműnek számító videojáték félreértelmezéséből és a félresikerült castingból ered. Pilot-kritikánk után most végre itt a teljes évadelemzés.
Ki ne szeretné Aladdint, Mauglit és a többi Disney-hőst, vagy éppen a hercegnőket? Utóbbiak esetében számos ikonikus karakter született 1937-től kezdve a szórakoztatóipar egyik – ha nem a legnagyobb – stúdiójának boszorkánykonyhájában. Csipkerózsika, Mulan, Elsa, Belle, Hamupipőke és természetesen Hófehérke is rengeteg kislány példaképévé és kedvenc hercegnőjévé vált az évtizedek során, így hát nem csoda, hogy a Disney a 2010-es évek közepén úgy gondolta: elérkezett az idő a régi klasszikusok élőszereplős feldolgozására – hiszen bejáratott, sikeres filmjeikről van szó.
Rájöttek, hogy zéró kreativitással és új ötletek nélkül is hatalmas bevételre tehetnek szert, ráadásul minimális kockázattal. (Üdítő kivétel volt a Demóna első része.) Ehhez a sorhoz csatlakozott idén az első egész estés animációs filmjük feldolgozása, a Hófehérke, amely nemcsak a legrosszabb értékelést kapta a kritikusok és a nézők körében a Disney-alkotások közül, hanem anyagilag is hatalmas bukás lett a stúdió számára. Most pedig megérkezett a legújabb élőszereplős filmjük, a Lilo és Stitch – A csillagkutya. Az előzetesek és az ötletes marketing alapján olyan érzésünk támadt, mintha a régi Disney-érából érkezett volna az alkotás. De vajon a kész film is ezt az érzést nyújtja?
Szinte napra pontosan egy éve indítottam útjára nosztalgia cikksorozatom, amit már évek óta szerettem volna megvalósítani. Mivel gyakran a múlt emlékei között barangolok, úgy gondoltam hogy bemutatom a kedvenc sorozataimat. Viszont az elég idő igényes lett volna ha mindegyiknek egy külön cikket szentelek, így megkértem a szerkesztőséget hogy gyűjtsék össze, ők miket szerettek gyerekkorukban. Összesen tizenketten gondolták úgy, hogy velem tartanak. A számok pedig azt mutatták, hogy ti kedves Olvasók is szerettétek ezeket a cikkeket. Nagy fejtörést okozott az, hogy mégis hogyan zárjam le azt, amit elkezdtem, mivel alapból egy esztendőre terveztem. Így még egyszer utoljára összeszedtem a többieket, hogy egyenként számoljunk be arról, hogy a korábbiakkal ellentétben milyen egész estés mesék állnak hozzánk a legközelebb.
