Végre valahára kis hazánkban is forgalomba került, igényesen kötetbe szedett formában, Loki 2014-ben indult, önálló szériájának kezdő szegmense, mely több ponton csatlakozik a szintén Fumax gondozásban piacra dobott Thor gyűjteményekhez. Érdekes egyveleget kaptunk azt kell mondanom, ugyan jelenleg tüzetesebben vizsgált kollekciónk a főszereplőhöz méltón itt-ott kaotikus komponensekkel dolgozik, de lássuk meg a végeredményt Heimdall mindent észlelő szemeit kölcsönvéve!
Szavakban csak nehezen tudom kifejezni azt, amikor megtudtam, hogy a Fumax nyáron folytatja Rick Remenderék képregényét. Bár a legutóbbi rész nem nyerte el annyira a tetszésem mint a korábbi kötetek, de tűkön ülve vártam, hogy újra olvashassam a Haláltanok Királyi Iskolájában tanuló diákok legújabb történetét. A kicsivel több, mint nyolc hónapnyi szünet után pedig nem kellett csalódnom, mert a hatodik Az Ez nem a vég című kötet visszahozta azt, amiért megszerettem ezt a drogokkal és brutalitással tarkított sztorit. A kritika apróbb spoilereket tartalmaz az Orgyikos osztály korábbi köteteiből.
37 éves lett Mijamoto Usagi , a szamuráj nyúl története, Stan Sakai a „sorozat atyja” a töretlen népszerűségnek köszönhetően csak úgy ontja magából a jobbnál-jobb folytatásokat. Az Usagi Yojimbo (magyarul Nyúl Testőr) 2006-ban a Vad Virágok Könyvműhely második kiadványa volt, amikor is felfutottak a távol-keleti tematikájú kulturális termékek. Itthon az előző év decemberében jelent meg a 21. kötet és ennek a jeles számnak az alkalmából a kiadó újra megjelentette a sorozat első kötetét.
Vannak olyan képregény figurák, akiket bizonyos tulajdonságaik miatt egész egyszerűen nagyon nehéz újra gondolni vagy éppenséggel olyan ellenfelekkel szembesíteni, ahol kettejük összecsapásából nem egyértelmű már a legelején, hogy itt bizony a jófiú fog győzedelmeskedni. A Stan Lee, Jack Kirby és Larry Liebert által 1962-ben megálmodott Thor Odinson viszont pont egyike azon képregényszereplőknek, akikért a legtöbb esetben szinte teljesen felesleges izgulni. Merthát isteni mivoltából adódóan, szinte biztosan nem létezik olyan ellenlábas messze az űr végtelenjében, aki akár csak képes lenne arra, hogy valamilyen úton-módon megizzassza vagy épp feltörölje a padlót a mennydörgés nyikhaj s nem kevésbé öntelt istenével.
A Vad Virágok Könyvműhely jóvoltából a kezembe került az idén nyáron magyarul is megjelent Marvel-Akcióhősök Bosszúállók című sorozat első kötete. A hivatalos szinopszis szerint a Matthew K. Manning író és a Jon Sommariva rajzoló nevével fémjelzett „füzet(ecskék)” különlegessége abból adódik, hogy a Bosszúállók kalandjait igyekeztek minden korosztály számára szerethetővé és közérthetővé tenni. A kérdés már csak az, hogy mindez, hogy sikerült nekik? Úgy általában szüksége van-e a világnak a korosztálytól független Bosszúállók történetére? Az írásomban ezekre a kérdésekre keresem a válaszokat. A kritika erősen spoileres.
Még a Képregényterasz 2021 egyik interjúja kapcsán került elő az a kérdés, hogy hazánk miért is áll ilyen visszafogottan a kisebb gyermekeknek szóló rajzolt füzetek mennyiségét tekintve? Így amikor lehetőségem adódott, hogy írjak a Marvel, éppen ezt a korosztályt megcélozni kívánó, itthon jelenleg is kiadás alatt lévő sorozatának első három gyűjteményes darabjáról, kapva kaptam az alkalmon, kíváncsiságomtól hajtva. Feltétlenül látni szerettem volna miként interpretálják a frissen belépő olvasók felé Stan Lee és Steve Ditko közös szellemi örökségét, hiszen a ma már nyomtatott sajtóterméket csak elvétve olvasó ifjoncokat megfogni nem egyszerű feladat, akkor sem, ha a felvázolni kívánt karakter olyan gigászi méreteket öltött hérosz, mint Pókember.
Sokszor felmerül a popkultúrában, hogy vajon szabad-e folytatást írni olyan történeteknek, amelyek önmagukban véve tökéletesek voltak? Egy folytatás esetében mindig ott van a veszélye annak, miszerint az alkotó egyszerűen nem tudja megismételni a korábbi sikerét, ezzel pedig mérhetetlen csalódást okoz megannyi rajongójának. Sean Murphy Batman: A Fehér Lovag című képregénye tipikusan az a fajta elbeszélés volt, mely, noha egy cliffhanger kíséretében fejeződött be, a végére érve mégsem éreztem azt, hogy ennek a történetnek feltétlenül szüksége van arra, hogy újabb fejezetekkel bővítse a sötét lovag mítoszát. A tökéletességet ugyanis rendkívül nehéz tovább csiszolni, azonban Murphynek nem elég, hogy sikerült összehoznia eme bravúrt, de olyan szinten rákontrázott még korábbi önmagára is a Batman: A Fehér Lovag átka címre keresztelt folytatásában, melyre még én sokat látott képregényrajongó sem voltam feltétlenül felkészülve.
Amikor nekiálltam ezt a gyűjteményes kiadást ismét feleleveníteni, rá kellet döbbennem arra, hogy talán ez a Millar-Romita Jr. páros leginkább nyomasztóra sikerült hét füzete, ennyi számból tevődik össze ugyanis az itt helyet kapott, soron következő nagyobb szakasz. Egy percig sem állíthatjuk ugyan, hogy az első és második, magyar nyelvű kollekció ne tartogatott volna az érzelmi skála minden részéről lelkünket ostromló, vizuális formába öntött dallamokat, de itt a nyakunkba zúdul mindaz, ami egy valószerű világ hőseire csak lecsaphat. Tragikus és mindenekfelett tanulságos utazás elé nézünk, izgalmas alakba kanyarítva. De mielőtt elkezdjük, nyújtsátok a kezeteket és esküdjetek a mécses fényénél: soha nem adjátok ki a titkos személyazonosságotokat!
2021 tavaszán a Fumax kiadó jóvoltából végre magyarul is olvasható a már-már legendásnak számító Mark Millar 2013 és 2017 között tíz részben megjelent képregényszériája, a Jupiter hagyatéka (Jupiter’s Legacy) a Watchmen-től kezdve a The Boys-ig rengeteg képregény foglalkozott már azzal, hogy hogyan élnék az életüket a szuperhősök a világunkban. És Millartól sem idegen szuperhős műfaj, hiszen az ő nevéhez köthető minden idők egyik legjobban megirt és egyben legsikeresebb képregénye a Polgárháború. (Kis túlzással ide lehetne sorolni még a Ha/Ver-t is.) Tehát a téma, mellyel elsősorban Millar képregénye foglalkozik nem új keletű. A kérdés az, hogy tud-e újat mutatni a képregény rajongók számára Mark Millar és Frank Quitelly alkotása? Ezt a kérdést próbálom megválaszolni az írásomban. A kritika spoilereket tartalmaz a Jupiter hagyatéka képregényből.
A képregény rajongók a Sagára előszeretettel aggatják a Star Wars és a Rómeó és Júlia keveréke címkét, és nem állnak messze az igazságtól, azok akik így gondolják. Véleményem szerint maguk az alkotók – Brian Vaughan és Fiona Staples – is tudatosan nyúlnak a szerelmes történetekhez, hogy aztán a bevett kliséket kifordítsák. Erről tanúskodik a legújabb kötet is.
