Amikor körülbelül másfél évvel ezelőtt megjelent a hazai könyvpiacon Tade Thompson neve, nem sokan ismerték még. Mára viszont már nem lehet elmenni a neve mellett. Igaz, jelenlegi története csak egy három részes kisregény, de annál több izgalmat rejt magában. Molly Southbourne ezer halála, majd a Molly Southbourne feltámadása után megérkezett a lezáró kötet is. A trilógia a végéhez ért, de bízunk benne, más regényei is meg fognak jelenni hamarosan nálunk.
Jay Kristoff neve talán nem cseng olyan ismerősen hazai körökben, mint külföldön – és talán nem is hangzik olyan jól (legalábbis egyelőre). Szomorú dolog ez kérem, tekintetbe véve, hogy olyan kaliberű művek alkotójáról van szó, mint a Nevernight trilógia, az Illuminae Files, a Lifelike széria, és még sorolhatnánk. Bár az utóbbi időben néhány könyve magyarul is eljutott a kiadási jogok birtoklásától a nyomdafestékig, (nagy keservesen,) azért van mit bepótolni. Szinte mindegyik művét olvastam és szeretem, de a legújabb szörnyetege, az Empire of the Vampire magasan kiemelkedik a többi, egyébként szintén figyelemre méltó története közül, vegytiszta dark fantasy.
Üdvözlet ismét a Kozmerumban! Brandon Sanderson nagyívű fantasysorozatának nyitánya, A királyok útja a maga lenyűgöző történetvezetésével és féltéglákat megszégyenítő paramétereivel bizony magasra tette a lécet a folytatás számára. A Viharfény krónika első kötete megvett magának kilóra, így nem vártam sokáig, hogy belevessem magam a folytatásba. A Tündöklő szavak viszont, már itt az elején őszintén be kell ismernem, felülmúlta minden előzetes elvárásomat. Sanderson mester méltán elhíresült Kozmerum-ciklusáról már szó esett néhány bekezdés erejéig A királyok útjáról szóló könyvajánlóban, éppen ezért jelen írásomban szeretnék egyből a lényegre térni, lássuk, mit alkotott a szerző a Tündöklő szavakkal. A cikk a továbbiakban spoilereket tartalmaz a sorozat első kötetére nézve.
Brandon Sanderson egy élő legenda. Az epikus fantasy és a science fiction tollforgató nagymestere, a Halálcsigák és Tündöklő Lovagok pátriárkája, de úgy is ismerjük, mint az írót, aki méltóképp végezte be Robert Jordan magnum opusát, Az Idő Kerekét. Tulajdonképpen fogalmazhatunk úgy is, hogy a könyvkiadás egyik rocksztárja a műfajban, munkássága minőségi, és nem utolsósorban mennyiségi tekintetben is kiemeli kortársai közül. A folyamatosan bővülő Kozmerum-ciklus eme fényes karrier koronája, egyszersmind sokunk nagy kedvence.
Van ez a lelkes hobbiirodalmár típus, aki, bár nem hízeleg magának azzal, hogy ő voltaképp műkritikus, mégiscsak buzgón veri a klaviatúrát, hogy aztán a legutóbbi olvasmányélményéről készült beszámolót elengedje, ki az éterbe – mások okulására, vagy épp önszórakoztatásból, mikor hogy. Mikor könyvekről írok, szeretem magam azzal hitegetni, hogy a feddhetetlen objektivitás kristálytiszta szemüvegén keresztül szemléltem a szóban forgó alkotást, de legyünk őszinték magunkkal; mindannyiunknak van kedvenc műfaja, bizonyos típusú sztorija, ami kicsit közelebb áll a szívéhez, mint mások. (És hála érte, kritikus sem vagyok.) Bizonyos témájú művek, bevallom töredelmesen, némi előnnyel indulnak nálam: jelen írásomban az egyik nagy kedvencemről, a dark academia világáról mesélek nektek, ez is egy ilyen szubjektív preferencia.
Gyakran felmerülő téma, hogy melyik a jobb a könyv vagy pedig a belőle készült film, illetve mostanság inkább már sorozat? Sokan úgy tartják, hogy az ilyesfajta összehasonlítás eleve értelmetlen, mivel két egymástól teljesen különböző platformról beszélünk. Ezért sokkal inkább célszerű egymás egyfajta kiegészítéseként tekinteni az egészre. Hasonló a helyzet az Expanse, avagy magyar nevén a Térség című alkotással is, ahol ráadásul a sorozatot igazából nem is fejezték be, csak lezárták. Azonban a könyvekben a cselekmény továbbfolytatódott és így a teljes történetet, illetve magát az alkotás tényleges befejezését csak is ott kaphatja meg a közönség.
Nyakunkon a karácsony! Ilyenkor mindenki futja a félhivatalosan kötelező köröket: ajándékcsomagolás, bejgli, rokonok hada, faragd már azt a fát, ne úgy, nem tüzelőnek lesz, hol van Kevin?, és még sorolhatnám. Hanem azért arról se feledkezzünk meg, hogy szakítsunk egy kis minőségi időt magunkra is két kajakóma között. Részemről ez magában foglal egy pohár jóféle bort és egy hasonlóan élvezetes regényt. Ebben a cikkben igyekeztem összefoglalni, miket válogattam össze az idei ünnepi időszakra. A lista messze nem teljes, de hát a legtöbb könyvmoly soha sem ér az olvasmánylistája végére. Nem igaz?
Mihez kezdjen egy ork, ha elege lesz a vérontásból? A legtöbbünknek feltehetőleg nem az ugrik be elsőként, hogy nyisson egy kávézót, igaz? Semmi gond, szerencsére Travis Baldree helyettünk is eljátszott a gondolattal. Debütáló regénye a klasszikus vonalú fantasy és a slice of life történetek mennyei, tejhabos egyvelege. Ez a kombináció már önmagában elegendő, hogy meghökkentse még a sokat látott olvasót is, így már a regény eredeti megjelenése előtt tudtam, ebből a merész elgondolásból én is kérek egy csészével.
Amikor annak idején a Disney átvette a Star Wars-t és bejelentették, hogy eltörlik vagy legalábbis semmisnek veszik az addig megjelent összes alkotást, amik nem a filmek sokakban felmerültek bizonyos ellenérzések. Ugyan a rend kedvéért azért azt is hozzá kell tenni, hogy ezek az alkotások sokszor elég ellentmondásosak voltak, illetve a színvonaluk sem mindig volt éppenséggel minőségi. Persze aztán a Disney apránként azért csak-csak visszahozott bizonyos elemeket mint például Thrawn főadmirálist, Revant vagy a Solo gyerekeket. Igen, ez a Han Solo egyik gyereke átáll a sötétoldalra dolog sem a Disney saját ötlete. Végül aztán a Disney csak megtalálta a módját, hogy miként csináljon egy teljesen saját és a korábbi alkotásoktól nagyrészt független dolgot és ez lett a High Republic, vagyis magyar nevén a Köztársaság Fénykora című széria.
Ahogy megyünk ki az őszből, egyre több jeles naphoz érünk el. Túl vagyunk a Márton napi libákon, illetve a lámpás felvonulásokon. Lassan vége a novembernek is, és megkezdődik a téli időszak. De mielőtt még eljutnánk a karácsonyig, van egy hagyományos nap, ami kiemelt szerepet kap a mostani könyvünkben. Luca napja, és a hozzá kötött bizonyos háromlábú szék történetét már mindenki kisgyermekként megismeri. De az egésznek van egy hátborzongató oldala, amibe igazából nem is gondolunk bele – egészen addig, amíg Fritsi Péter könyvét el nem olvassuk. Így, hogy már csak pár hetünk van addig, különösen hatásos a történet.
