Rober Galbraith nevével eddig nem találkoztam, így egyenesen következik, hogy a Kakukkszó című munkáját sem ismertem. Pedig van belőle egy sorozat is, melyet az HBO készített C. B. Strike címmel – minden könyv kapott egy saját évadot, ez jelen esetben három részes szezont jelent. Azonban most már úgy vagyok vele, hogy ezt a sorozatot muszáj lesz végig olvasni. A hangulata és a karakterek egyszerűen beszippantják az embert, és addig nem engedik ki, amíg fel nem gyöngyölíti az ügyet.
A csapat a legfőbb fegyver. Ez volt a marketing szövege a videójátékipar egyik legegyedibb játékának a Star Wars Republic Commando-nak. Habár a játék annak idején nem kapta meg őt megillető elismerést, még ha idővel kult státuszba is emelkedett. Azonban az általa képviselt szellemiséget egy másik alkotás végül továbbvitte. Ez lenne a Gears of war. A Gears of war, avagy röviden GOW alapvetően egy hat részes videójáték sorozat, már ha a Gears Tactics nevezetű különálló stratégiai játékot nem vesszük hozzá. Valamint a játékhoz természetesen készültek különböző könyvek, illetve képregények, amelyek afféle kiegészítőként szolgálnak a történet számára.
A sötétség szavai az idei év egyik legnagyobb újdonságaként jelent meg az Agave kiadónál március elején. Az antológia, mely eredeti nyelven The Valancourt Book of World Horror Stories címet viseli, az amerikai Valancourt kiadónál látott napvilágot. Számunkra pedig azért különösen érdekes és fontos, mert itt jeleng meg Veres Attila Méltósággal viselt című novellája (The Time remaining), angol fordításban először.
Attila novelláját hatalmas lelkesedéssel fogadta a külföldi szerkesztőség, nekünk magyar olvasóknak pedig újabb örömre ad okot, hogy megjelent a Black Maybe, Attila önálló gyűjteménye Karafiáth Luca fordításában, szintén a Valancourt Books gondozásában. Ritka és örömteli dolog, hogy magyarul alkotó szerző külföldön kap publikálási lehetőséget, Attila kötete azóta a Goodreads-en nagyon jó értékeléseket kap, és hamarosan megjelenik a kötet spanyol fordítása is. A Valancourt Books ugyanakkor angol nyelvterületen rengeteget tesz azért, hogy a különböző nyelveken alkotó írók munkássága minél nagyobb közönséghez eljuthasson.
Vannak olyan alkotások, amikről az ember úgy érzi, hogy mindenképpen beszélnie kell. Ilyen volt nálam például a Lányok Dubajban című film is, amiről bővebben az alábbi linken olvashattok. Hasonló a helyzet az Édes tini élet című könyv, vagyis hát könyvekkel is, amikről szintén muszáj vagy legalábbis érdemes lenne beszélni, mert olyan dolgok vannak benne, amik mellett nem lehet csak úgy elmenni. Ezt azonban újfent olyan módon kell megtenni, ami egyesek számára kellemetlen, felkavaró vagy akár egyenesen visszataszító is lehet. Szóval ismét egy tabumentes cikk következik.
Amikor körülbelül másfél évvel ezelőtt megjelent a hazai könyvpiacon Tade Thompson neve, nem sokan ismerték még. Mára viszont már nem lehet elmenni a neve mellett. Igaz, jelenlegi története csak egy három részes kisregény, de annál több izgalmat rejt magában. Molly Southbourne ezer halála, majd a Molly Southbourne feltámadása után megérkezett a lezáró kötet is. A trilógia a végéhez ért, de bízunk benne, más regényei is meg fognak jelenni hamarosan nálunk.
Jay Kristoff neve talán nem cseng olyan ismerősen hazai körökben, mint külföldön – és talán nem is hangzik olyan jól (legalábbis egyelőre). Szomorú dolog ez kérem, tekintetbe véve, hogy olyan kaliberű művek alkotójáról van szó, mint a Nevernight trilógia, az Illuminae Files, a Lifelike széria, és még sorolhatnánk. Bár az utóbbi időben néhány könyve magyarul is eljutott a kiadási jogok birtoklásától a nyomdafestékig, (nagy keservesen,) azért van mit bepótolni. Szinte mindegyik művét olvastam és szeretem, de a legújabb szörnyetege, az Empire of the Vampire magasan kiemelkedik a többi, egyébként szintén figyelemre méltó története közül, vegytiszta dark fantasy.
Üdvözlet ismét a Kozmerumban! Brandon Sanderson nagyívű fantasysorozatának nyitánya, A királyok útja a maga lenyűgöző történetvezetésével és féltéglákat megszégyenítő paramétereivel bizony magasra tette a lécet a folytatás számára. A Viharfény krónika első kötete megvett magának kilóra, így nem vártam sokáig, hogy belevessem magam a folytatásba. A Tündöklő szavak viszont, már itt az elején őszintén be kell ismernem, felülmúlta minden előzetes elvárásomat. Sanderson mester méltán elhíresült Kozmerum-ciklusáról már szó esett néhány bekezdés erejéig A királyok útjáról szóló könyvajánlóban, éppen ezért jelen írásomban szeretnék egyből a lényegre térni, lássuk, mit alkotott a szerző a Tündöklő szavakkal. A cikk a továbbiakban spoilereket tartalmaz a sorozat első kötetére nézve.
Brandon Sanderson egy élő legenda. Az epikus fantasy és a science fiction tollforgató nagymestere, a Halálcsigák és Tündöklő Lovagok pátriárkája, de úgy is ismerjük, mint az írót, aki méltóképp végezte be Robert Jordan magnum opusát, Az Idő Kerekét. Tulajdonképpen fogalmazhatunk úgy is, hogy a könyvkiadás egyik rocksztárja a műfajban, munkássága minőségi, és nem utolsósorban mennyiségi tekintetben is kiemeli kortársai közül. A folyamatosan bővülő Kozmerum-ciklus eme fényes karrier koronája, egyszersmind sokunk nagy kedvence.
Van ez a lelkes hobbiirodalmár típus, aki, bár nem hízeleg magának azzal, hogy ő voltaképp műkritikus, mégiscsak buzgón veri a klaviatúrát, hogy aztán a legutóbbi olvasmányélményéről készült beszámolót elengedje, ki az éterbe – mások okulására, vagy épp önszórakoztatásból, mikor hogy. Mikor könyvekről írok, szeretem magam azzal hitegetni, hogy a feddhetetlen objektivitás kristálytiszta szemüvegén keresztül szemléltem a szóban forgó alkotást, de legyünk őszinték magunkkal; mindannyiunknak van kedvenc műfaja, bizonyos típusú sztorija, ami kicsit közelebb áll a szívéhez, mint mások. (És hála érte, kritikus sem vagyok.) Bizonyos témájú művek, bevallom töredelmesen, némi előnnyel indulnak nálam: jelen írásomban az egyik nagy kedvencemről, a dark academia világáról mesélek nektek, ez is egy ilyen szubjektív preferencia.
Gyakran felmerülő téma, hogy melyik a jobb a könyv vagy pedig a belőle készült film, illetve mostanság inkább már sorozat? Sokan úgy tartják, hogy az ilyesfajta összehasonlítás eleve értelmetlen, mivel két egymástól teljesen különböző platformról beszélünk. Ezért sokkal inkább célszerű egymás egyfajta kiegészítéseként tekinteni az egészre. Hasonló a helyzet az Expanse, avagy magyar nevén a Térség című alkotással is, ahol ráadásul a sorozatot igazából nem is fejezték be, csak lezárták. Azonban a könyvekben a cselekmény továbbfolytatódott és így a teljes történetet, illetve magát az alkotás tényleges befejezését csak is ott kaphatja meg a közönség.
