Januárban teljesen váratlanul ért a The Legend of Vox Machina kedvcsinálója. Az előzetes egy akcióban és adrenalinba gazdag animációs fantasy sorozatot ígért, amit főleg az idősebb korosztálynak szántak. Furcsának találtam, hogy ez ugyan mégis mi lehet, de nem kellett csalódnom. Az Amazonnak óriási köszönet, hogy Az idő kereke után egy újabb minőségi fantasy sorozattal lepett meg minket. Na, de mégis mi az, amitől a Vox Machina annyira zseniális lett?
Sam Levinson, a sorozat megalkotója és író-rendezője egy promóanyagban úgy nyilatkozott, hogy a második évad forgatásakor attól félt és azt akarta elkerülni leginkább, hogy külsőleg ugyanazt fogják eladni, mint az első alkalommal. Ezért azzal együtt, hogy meg akarta őrizni az Eufória fílinget, azt a stílust, ami olyan egyedivé és bűbájossá tette a világát, valami más érzületet is át akart adni a képeken keresztül. Míg az első évad olyan volt, mint egy házibuli hajnali kettőkor, addig a második olyan, mint egy házibuli hajnali ötkor, mikor már mindenkinek otthon kellene lennie.
Nem egyszerű a fantasyszerzők élete, ha valami újat akarnak mutatni. A műfajban jártas olvasók szinte már mindennel találkoztak, amit a könyvpiac fel tud kínálni, betéve ismerjük a heroikus fantasy kedvelt fordulatait, egyik világfelépítés vagy mágiarendszer majdnem olyan, mint a másik, egyre nehezebb olyan könyvet találni, amire tényleg azt lehet mondani: na, ehhez még csak hasonlót sem olvastam. Mondjuk úgy, hogy fel van adva a lecke annak az írónak, aki még a legkomolyabb zsánersznobokat is meg szeretné döbbenteni. Egyáltalán, mitől is lesz egy mű igazán különleges, mi teremti meg az alkotás szikráját? És persze ne hagyjuk ki az egyenletből az olvasó egyéni preferenciáit, mert hát az ilyesmi végső soron ízlés dolga is. Ez a téma már önmagában megérne egy párbeszédet, de most inkább Fonda Lee mesterművéről szeretnék nektek mesélni, és hogy számomra miért egyedülálló, több száz fantasyregénnyel a hátam mögött is.
Nincs könnyű dolga annak, aki egy addig még sosem látott oldaláról szeretné megközelíteni a lassan 80 életévét taposó Batman legendáját. Az éjszaka rettegett teremtményeként is emlegetett álarcos igazságosztót sokan, sokféleképpen álmodták már a nagyvászonra, azonban ezidáig egyik korábbi inkarnáció sem merészkedett még olyan mélyre a sötét lovagot körülvevő világ mocskában, ahogyan azt most Matt Reeves tette. A saját dekadenciája által szép lassan önmagát felemésztő Gotham nélkül ugyanis Batman talán sosem lépett volna színre.
(tovább…)A korábban megjelent, tárgyalni kívánt szériánk első három részét taglaló írásomban kifejtettem a címszereplő képregények lapjain leledző eredetét, plusz kitértem néhány részletre, amelyek nyolc rész után is megállják a helyüket. Azonban még ezek mellet is van jó néhány olyan adalék, amelyek miatt még egy, legalább olyan terjedelmű írást megérdemel James Gunn legújabb műve, mint a nyitány után, így vágjunk is bele.
2014-ben az Ubisoft nagyon szeretett volna kitörni az Assassin’s Creed és a Far Cry szériák váltogatásából (persze csak azután, hogy sok nagy sikerű sorozatát polcra tette már addigra, de ebbe most ne menjünk bele) és hatalmas marketingkampánnyal kihozta a Watch Dogs első részét. Ez a játék, pontosan a pofátlan marketing miatt mondhatni megbukott, habár véleményem szerint kifejezetten érdekes és szórakoztató volt. De a visszhang miatt a francia kiadó inkább úgy döntött, hogy a második részre teljesen átgondolja a koncepciót. Vajon így jobb játék született? Az alábbi sorokban igyekszem kifejteni.
Még nem volt olyan régen a második világháború, hogy ne legyen senki, aki emlékezzen rá. Tisztában vagyunk a háború borzalmaival, hogyha egyre kevesebb ember is él, aki mesélhetne akár a Don-kanyarról, akár Budapest ostromáról. A keleti határunkon túl azonban éppen most történnek azok az események, amik szomorú családi históriákként fognak tovább élni.
Sok vita van az egyes mesék hatásairól és természetesen a vita egyik fő pontja, hogy vajon a régi vagy pedig az új típusú mesék a jobbak. Noha persze azt sem könnyű meghatározni, hogy mi és mikortól számít réginek, mert például azok a mesék, amelyek az én gyerekkoromban még újak voltak mostanra már inkább régieknek számítanak. Ráadásul vannak olyan mesék, amelyek számos újrafeldolgozást kaptak vagy akár még a mai napig is folytatódnak valamilyen formában. Lásd például a Spongyabob című alkotás. Az igazság azonban az, hogy mindig is voltak, vannak és feltehetően lesznek is majd jó és rossz mesék. A különbséget pedig sokkal inkább abban kell keresni, hogy milyen szellemiségben készültek vagy éppenséggel készülnek az egyes alkotások. Márpedig ilyen téren megfigyelhető, hogy az úgynevezett régebbi mesék általában véve inkább szólni akartak valamiről, míg az újabb típusú mesék inkább már csak pusztán szórakoztatóak szeretnének lenni. Azonban szerencsére vannak olyan alkotások és persze olyan alkotók is, akik igyekeznek valahogy összekombinálni ezeket a dolgokat és ilyenkor születnek meg az olyan alkotások, mint a Cuphead Show.
Számtalan jövőkép merülhet fel bennünk, ha belegondolunk egy kicsit, hogy az emberiség milyen irányba tart. Egyeseknek pozitív, másoknak negatív. Azt csakis a jövő fogja eldönteni, hogy melyik irányba fog billenni a mérleg nyelve. Már egy jó ideje úgy élünk, hogy egyes igényeink kielégítése érdekében a fülünk botját sem kell megmozdítanunk. Elég egy gombnyomás, egy feliratkozás és kényelmi szolgáltatások hada lep meg minket akár saját otthonunkban is. Ám abba csak nagyon kevesek gondolnak bele, hogy mi lesz, ha egyszer a rendszer összeomlik. A Netflix BigBug című filmje nem rejti véka alá a személyes véleményét.
A Holdkelte a Luna-trilógia zárókötete, a korábbi kötetekről már mi is beszámoltunk nektek, ezeket itt és itt tudjátok elolvasni. Nehéz dolgunk van, ha hirtelen szeretnénk egy végső, összefoglaló képet adni Ian McDonald nagyszerű sci-fi trilógiájáról. Egyszerre érzem megfoghatatlannak és kihívásnak. Egyrészt egy nagyon nagy, hihetetlenül kidolgozott és komplex világról van szó. Másrészt a három könyv után, hiába olvastam el mindet az utolsó oldalig, mégis olyan érzésem maradt, hogy nincs teljesen lezárva.
(tovább…)
