Pszichológiai témájú thrillerekből annyi van a filmvilágban, mint égen a csillag. Az elme működéséről igen nehéz releváns filmet készíteni, tudatában annak, hogy egy olyan téma szolgáltatja az alapot, amelynek a mai orvostudomány is csak a felszínét kapargatja. A fóbiák kérdése a pszichológián belül is a legrejtélyesebb terület. Ebben a témában próbál elmerülni az idei Nő az ablakban című film.
Megérkezett a Castlevania negyedik évada, és ezzel együtt a sorozat is a végéhez ért. A Drakula-legendáriumból építkező középkori animációs fantasy első évada nagy felhajtást kapott 2017-ben – nem meglepő, hiszen a Castlevania eredetileg egy régóta jól csengő és nagy múltra visszatekintő videójáték-sorozat, kialakult rajongótáborral. A Netflix sorozata elsősorban ezen videójátékok adaptálása, amiről jól tudjuk, hogy mindig rejt magában kockázatot, ugyanis nagyítóval kell keresni az olyan játékadaptációkat, amiktől nincs kedve eret vágnia a mezei sorozat- és mozinéző emberfiának. Mondhatni, ilyenekből már tele a padlás.
2019-ben egy atombomba erejével robbant be a köztudatba David Fincher és Tim Miller sorozata, a Love, Death & Robots. A Netflixen debütáló animációs antológia ismert sci-fi szerzők novelláit dolgozta fel az egyes epizódokban, sokszor egészen különleges vizuális és történetmesélési technikákat használva. A siker nem maradt el, a kritikusok és az animációs médium rajongói is egyaránt odáig voltak érte, így egy pillanatig sem volt kérdéses a folytatás. Hosszú várakozás után most megérkezett a második évad (pontosabban annak az első fele), még több szerelemmel, halállal és robottal. Már csak az kérdés, hogy ennyi elég lesz-e két év után?
2021 tavaszán aFumaxkiadó jóvoltából végre magyarul is olvasható a már-már legendásnak számító Mark Millar 2013 és 2017 között tíz részben megjelent képregényszériája, a Jupiter hagyatéka (Jupiter’s Legacy) a Watchmen-től kezdve a The Boys-ig rengeteg képregény foglalkozott már azzal, hogy hogyan élnék az életüket a szuperhősök a világunkban. És Millartól sem idegen szuperhős műfaj, hiszen az ő nevéhez köthető minden idők egyik legjobban megirt és egyben legsikeresebb képregénye a Polgárháború. (Kis túlzással ide lehetne sorolni még a Ha/Ver-t is.) Tehát a téma, mellyel elsősorban Millar képregénye foglalkozik nem új keletű. A kérdés az, hogy tud-e újat mutatni a képregény rajongók számára Mark Millar és Frank Quitelly alkotása? Ezt a kérdést próbálom megválaszolni az írásomban. A kritika spoilereket tartalmaz a Jupiter hagyatéka képregényből.
Nem kell messzire menni, hogy szembejöjjenek azok a gazdasági problémák, amiket a jelenlegi helyzet okozott. Az autóipart és a játékosokat is sújtja a probléma, hogy a beszállítók, gyártók nem képesek akkora ütemben gyártani az utánpótlás alkatrészeket, ahogy azt a piac kívánja. De hogyan is jutottunk eddig?
Fekete számuráj az ősi Japánban? A Black Lives Matter mozgalom már a távol-keleti történelmet sem kíméli? Kritikánkban szamurájkarddal esünk neki a Netflix saját gyártású anime sorozatának, a Yasukénak.
Te mit tennél akkor, ha hirtelen szólítana egy rejtélyes hang? Ha az általad ismert világ drasztikus változásai közepette neked suttogna egy misztikus sziget? Meg tudnád győzni akár csak a közvetlen hozzátartozóidat, hogy nem ment el az eszed? Hogy a nehézségeket leküzdve valami mesés, földöntúli vár rátok, amely megváltoztatja az egész planétánk útját? Mielőtt belevetjük magunkat a mélyebb megismerésbe, talán a ma emberének ezeket a kérdéseket kell átrágnia kissé. Egy olyan társadalmi rendben élve, ahol nem szeretünk lemondani sem áldozatokat hozni, mit üzen nekünk a képregények aranykorának felfogása? Nézzünk a fenségesen lobogó köpenyek mögé és derítsük ki!
A 2000-es évek elején egy kis, ismeretlen finn stúdió beírta magát a videojátékok nagyjainak történelmébe. Ez volt a Remedy a Max Payne-nel, melyben egy rendkívül balsorsú rendőrtiszt bosszúhadjáratát, majd később a túlélésért folytatott küzdelmét követhettük végig igencsak egyedi tálalásban: Egy sötét, modern noir történetet kaptunk, ahol izgalmas és emberi karakterek szerepeltek és keresztezték egymás útját. Mindemellett pedig olyan technikai megoldásokat kaptunk, mint pl. a ‘bullet time’. 2003-ban azt hittük Max szegre akasztja a dupla Berettát és megnyugodhat. De 8 évvel később, az addig csak kiadóként szerepet vállaló Rockstar bejelentette, hogy saját maga dolgozik azon, hogy trilógia legyen a sorozatból. A stúdió neve pedig már-már garantálta a minőségi szórakozást. Én pedig nemrég újra elővettem a játékot, most már sokadik alkalommal és úgy döntöttem írok nektek arról hogyan is állja meg a helyét napjainkban.
Egy hangya, egy csillagászból lett szociológus és egy fizikusnő találkoznak egy temetőben. Mi a közös bennük? Csak ők hárman tudják, hogyan lehet megmenteni a Földet az idegen civilizáció fenyegetésétől. A Trisolaris flottája a fénysebesség törtrészével közelít a Föld felé, az emberiségnek összesen négy évszázad áll rendelkezésére a felkészüléshez!
Az elmúlt évtizedben megtörni látszott a Disney és a Pixar hegemóniája a rajzfilmek világában, amiben nem kis része volt a Derült égből fasírtért, A Lego kalandért és a Pókember: Irány a Pókverzum!-ért felelős Phil Lord és Chris Miller alkotópárosnak. Ezúttal Micheal Rianda és Jeff Rowe rendezőkkel álltak össze, akik korábban a szintén zseniális Gravity Falls sorozaton dolgoztak. A közös munka eredménye pedig, amit a Sony és a Netflix támogatásával tető alá hoztak, simán az utóbbi évek egyik legjobb animációs filmje lett.
We use technologies like cookies to store and/or access device information. We do this to improve browsing experience and to show (non-) personalized ads. Consenting to these technologies will allow us to process data such as browsing behavior or unique IDs on this site. Not consenting or withdrawing consent, may adversely affect certain features and functions.
Funkcionális
Always active
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami szigorúan szükséges ahhoz a legitim célhoz, hogy a felhasználó az általa kért funkciókat használni tudja, vagy lehetővé tegye az oldalról történő információ kommunikációját. Például az oldalra történő bejelentkezés és bejelentkezve maradás.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami kizárólag statisztikai céllal történik.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami szükséges a marketing célú felhasználói profilok küldéséhez, vagy akár a felhasználó követéséhez több weboldalon keresztül. Például a beágyazott YouTube videók ilyen sütiket használnak.