Ha az utca emberét az ír kultúráról kérdeznénk, bizony a lóhere és a Szent Patrik-nap mellett sokan említenék meg a fekete színű sör, a Guinness nevét is. A Netflix és Steven Knight új sorozata A Guinness család (House of Guinness) vérbő akció dús és rendkívül stílusos sorozatban meséli el a világhírű sörgyáros família történetét.
Jason Momoa neve valószínűleg sokak számára ismerős lehet. Eleve van egy igen jellegzetes megjelenése és az idők során behúzott olyan ikonikus szerepeket, mint a Trónok harca Khal Drogo-ja, vagy akár Aquaman. Ugyan a színészi teljesítményéről lehetne mit vitatkozni, azonban egy valamit kétségtelenül nem lehet elvenni tőle, még pedig azt, hogy Jason Momoa menő. Mármint bakker a csávó képes volt menővé tenni még a vakságot is. Lásd a SEE című sorozat. Így hát mivel feltehetően mostanra Momoa úgy érezte, hogy kellő mennyiségű ismertségre és szakmai jártasságra tett szert, ezért Momoa most belevágott egy olyan projektbe, ami az elmondása szerint mindig is egy afféle vágyálom volt a számára. Nevezetesen hogy bemutassa születési helye Hawaii történelmi és kulturális hátterét egy nagy költségvetésű produkcióban. Ez lenne a Chief of war, avagy magyar címén a Hadvezér, amit szintén az AppleTV karolt fel.
Közel három éve a Netflixnek a Wednesday első évada kellett, mint egy falat kenyér. A streaming-kultúra úttörője már rég nem rendelkezik akkora csáberővel a piacon, mint fénykorában, húzónevekre pedig égető szüksége van (kifejezetten annak tükrében, hogy legnagyobb zászlóshajója, a Stranger Things idén befejeződik). Ezt meg is találta Jenna Ortegában és az általa megformált Wednesday Addamsben, az Amerikában nagy múltra és többféle feldolgozásra visszatekintő Addams Family egyik legnépszerűbb szereplőjében. Az első évad elsöprő sikert aratott nézői fronton, de ez csak egy szelete a Netflix szerencséjének: a siker eszmei értékét növeli, hogy a fiatal nézők között a sorozat különösen nagy népszerűségnek örvendett, gazdasági fronton pedig a magas költségek ellenére is nagy nyereséget hozott, beleértve a széria hatására érkező új felhasználókat is.
Jelenleg a piacon jó krimiből nem éppen akad bőség, legalábbis ami a sorozatokat illeti. Igazán kiemelkedő alkotásként még mindig a kultikus Twin Peaks-et vagy a True Detective első évadát szokás emlegetni. A Netflix legújabb üdvöskéje, a Vad természet azonban az előzeteseiben azt ígérte, hogy e szériák nyomdokaiba kíván lépni mindezt megfűszerezve egy jó adag neowestern életérzéssel. A kérdés már csak az: sikerült-e neki?
Shinichiro Watanabe hét év után ismét a rendezői székbe ült, hogy egy felettébb izgalmas és érdekes történetet mutathasson be a közönségnek. A Lazarus az utópisztikus világrend kényelmes légköréből egy csapásra világvége hangulatot varázsol. Felhangzik a „hetedik harsonaszó” és elindul hőseink versenyfutása az idővel.
2020-as debütálásuk után öt évvel a Netflix „szuperhősei” visszatérnek, hogy felvegyék a fonalat ott, ahol eldobták. A halhatatlan gárda tagjainak célja, hogy felkutassák régen elveszettnek hitt társukat, aki a semmiből hirtelen újra felbukkan, és szembe kell nézniük egy új ellenséggel is.
A Squid Game harmadik évada nem finomkodik: brutálisabb, sötétebb és nyomasztóbb, mint amit eddig láthattunk, mégis sikerül új érzelmi mélységeket felfedeznie. Miközben a halálos játékok visszatérnek, az alkotók ezúttal nemcsak a vérrel, hanem a karakterek múltjával, döntéseikkel és a bűntudattal is játszanak, gyakran fájdalmasan hatékonyan.
Tudjátok az a helyzet, hogy elég sok olyan alkotást nézek per olvasok, amelyek olykor bizony elgondolkodtatnak. Viszont a munkámból adódóan ezeket a gondolatokat sokszor meg is kell hogy fogalmazzam, így pedig lehetőségem van bizonyos dolgokról egy sokkal árnyaltabb és részletesebb képet alkotni, mint úgy általában tenném vagy tenné bárki. Hasonló a helyzet a mostani cikk alanyául szolgáló Predator: Gyilkosok gyilkosa című alkotással is, amire a cikk további részében egyszerűen csak GyGy-ként fogok hivatkozni. Ugyanis ez az alkotás egy olyan gondolatmenetet indított el bennem, amit bevallom elsőre nem hittem volna, hogy ez az alkotás fog majd megtenni.
A szebb napjain álomgyárként is emlegetett Hollywood sosem volt egy makulátlan csoda. Mindig is ott rejlett benne az a gonosz kapzsiság, ami minket embereket is nagyon könnyen el tud téríteni, hogy aztán ördögi tervét véghezvíve kéjes mosollyal az arcán learassa a babérokat. Vagy legalábbis pénzre váltsa amit lehet. Az egykor a szórakoztatóipar megkerülhetetlen Mekkájaként számon tartott Hollywood az elmúlt fél évtized során szinte a feje tetejére állt, amelynek néhány komolyabb visszhangot eleresztő mozzanata annyira abszurd volt, hogy azt nehéz volt kibírni röhögés nélkül.
Két évet kellett várni, míg az első után megérkezett a The Last of Us második évadja. A hét epizódból álló szezon pozitív pillanatai mellett számos negatívummal rendelkezik, mely elsősorban az alapműnek számító videojáték félreértelmezéséből és a félresikerült castingból ered. Pilot-kritikánk után most végre itt a teljes évadelemzés.
