Sokunkat foglalkoztat, milyen lesz az élet ötven-száz-százötven, vagy akár kétszáz év múlva. Számos szerző képzelte már el ezt a világot, ezt az életet. A Holdat is be fogjuk lakni? Vagy egyáltalán lesz még élet ilyenkor? Senki nem tudja előre, bár szeretünk eljátszani a gondolattal. Egyesek annyira is, hogy egy történetet építenek ebben a világban. Aztán az egy történetből több is születik, és egy sorozattá növi ki magát.
Mindenekelőtt szükséges tisztázni: a szerzői, vagy művészi igénnyel elkészített horror nem a 2010-es évek második felének a találmánya. Évtizedekre visszamenőleg találunk – többek között – pszichológiai, vagy társadalomkritikai kontextussal megtámogatott borzongató filmeket, elég Ingmar Bergman nyomasztó és kietlen svéd tájaira (Farkasok órája; 1968), Roman Polanski-nak a psziché különféle szegleteit taglaló munkáira (Iszonyat; 1965, Rosemary gyermeke; 1968), vagy Wes Craven korai, a hatvanas és hetvenes évek kiábrándultságát és züllöttségét magán viselő mozijaira (Az utolsó ház balra; 1972, Sziklák szeme; 1977) gondolni. Ezekben az alkotásokban amellett, hogy rendre betekintést kapunk az adott alkotó markáns világlátásába és stílusába, kellő érzékkel bemutatott, egyetemes témák is terítékre kerülnek. Az igényes horrorfilmek korszaka tehát már korábban elkezdődött, melyből előszeretettel táplálkozik a ma rendkívül ünnepelt Robert Eggers- (The Lighthouse, The VVitch) Jordan Peele- (Get out, Us) Ari Aster (Hereditary, Midsommer) szentháromság, és miközben lefutják a kötelező tiszteletköröket elődeik nagysága előtt, vászonra álmodják az évek során felgyülemlett bekattanásaikat. A felsorolt nevek között most utóbbi baljóslatú léptekkel és felkavaró sikításokkal kopogtat az ajtónkon Beau is Afraid címmel.
A mandalóri 2. évadának zárása sokat ígérő volt – Din Djarin hosszú utazása révbe ért, Grogu végre visszajutott a jedikhez (egszen pontosan CGI Luke-hoz), hogy folytathassa kiképzését, és évszázadok múltán rá is épülhessen egy kasszát robbantó Star Wars-széria (más kérdés, hogy akkor már kevésbé lesz cuki). Kétségkívül jó döntés volt megválni a karaktertől, a rá épülő sztorit csak hatalmas erőlködés árán ikerült két évadig kihúzni (ráadásul mindkét finálé arra épült, hogy az in medias res Gideon megkísérelte elrabolni a jedi csöppséget). Azzal, hogy kikerült a képből, és be lett a sorozatba hozva a Klónok háborújából megismert Bo-Katan Kryze, újabb, sokkal nagyobb távlatok nyíltak meg.
A The Last of Us széria első évada a Kritizátor szerzőit is sem hagyta nyugodni. Podcastban műsorunkban a legelismertebb videójáték adaptációt vizsgáljuk meg.
Pár évvel ezelőtt még az anime szó hallatán a moziba járó közönség jelentős részének nagy valószínűséggel csak Miyazaki Hayao és az ő filmjei juthattak eszébe. Szerencsére ez mostanra már megváltozott, és olyan rendezők neve is bekerült a köztudatba, mint Hosoda Mamoru és Yuasa Masaaki. Mindannyiuk közül viszont Shinkai Makoto az, aki a legnagyobb sikereket érte el. Az olyan filmjei, mint a Your Name és a Weathering with You a bevételi rekordok megdöntése mellett több nemzetközi fesztivál programjában is versenyeztek. Legújabb alkotása, a Suzume is hasonló babérokra tör, melyet a Crunchyroll jóvoltából a hazai nézők is láthatnak.
Van új a nap alatt – Shelley Parker-Chan debütáló regénye a bizonyíték, hogy bőven van még ellőhető puskapor a történelmi fantasy műfajában. Aki úgy és olyan mennyiségben fogyasztja a hasonló kaliberű szórakoztató irodalmat, mintha nem lenne holnap, nagyjából a századik sztori környékén elkezdi keresni azokat az elemeket, amik megkülönböztetik az egyik történetet a másiktól, valamiképp kiemelik a fantasy tengeréből. Hiszen gondoljunk csak bele; a legfinomabb fogás is elvesztheti az aromáját, ha minden áldott nap azt esszük. A nappá vált lány 2021-ben jelent meg a külföldi könyvpiacon, szinte egyből közönségkedvenccé válva, ami már csak azért is figyelemre méltó, mert abban az időben egymást érték az ázsiai ihletésű fantasyregények – jogos a kérdés, miért ez, mégis mitől különleges?
A mesterséges intelligenciák fejlődése napjainkban egészen példaértékű. Elképesztő látni, ahogy munkahelyeinket és otthonainkat átszövi az okostechnológia. A különféle mesterséges intelligenciák algoritmusai számos területen segíthetik elő az emberiséget a fejlődésben, beleértve a közlekedést, az egészségügyet, az oktatást és az életminőséget. Mi is próbának vetjük alá a ChatGPT programot, hogy teszteljük a relevanciáját és fejlettségét.
Rober Galbraith nevével eddig nem találkoztam, így egyenesen következik, hogy a Kakukkszó című munkáját sem ismertem. Pedig van belőle egy sorozat is, melyet az HBO készített C. B. Strike címmel – minden könyv kapott egy saját évadot, ez jelen esetben három részes szezont jelent. Azonban most már úgy vagyok vele, hogy ezt a sorozatot muszáj lesz végig olvasni. A hangulata és a karakterek egyszerűen beszippantják az embert, és addig nem engedik ki, amíg fel nem gyöngyölíti az ügyet.
Oké legyünk őszinték. Ha felmerül, hogy jön egy új romantikus alkotás, ami helyenként akár tartalmazhat úgymond pikáns jelenteket is, főleg hogyha az még valami hű de sikeresnek kikiáltott könyv alapján is készült, akkor az ember automatikusan lejjebb viszi az elvárásait. Ezért pedig valljuk be elég sokan és elég sokat tettek az utóbbi években. Így jöhetett létre az Alkonyat széria, ami egyébként így visszatekintve még nem is volt annyira szörnyű. Aztán jöttek az 50 árnyalat alkotások, meg a Miután, amiből egyébként már készül a cikk, ám a jelenleg abszolút nonpluszultrája ennek a műfajnak az a 365nap, amiről már olvashattok tőlünk. De a magyar szerzők is hozzájárultak ehhez a dologhoz, többek között a korábban itt bemutatott Édes tini élet című alkotással. Viszont ezek mindegyikén túltesz a Gyönyörű sorscsapás, amiből bár esküszöm, hogy nem akartam, de végül mégis csak egy tabumentes cikk lesz belőle. Szóval újfent olyan dolgokról és olyan módon kell beszélnünk, ami egyesek számára esetleg kellemetlen vagy visszataszító lehet.
Van egy kisebb francia stúdió a videojátékok világában, amely arról híres, hogy rendre a trendektől nagyon eltérő, egyedi hangulatú, végletekig kidolgozott, minőségi szórakozást nyújtó, de az AAA kategóriáról valahogy mindig lecsúszó, de mégis hatalmas rajongótábornak örvendő játékokat gyárt. Ez a cég az Arkane persze, akiknek olyan játékokat köszönhetünk, mint a Dark Messiah, a Dishonored, vagy az újfajta Prey. Legújabb üdvöskéjükkel pedig ráemeltek a korábbi receptúrára és minden eddiginél extrémebb körülmények közé dobják a játékost. Ez a Deathloop, melyben egy pokoli időhurokból próbálunk szabadulni.
