Múlt héten megkezdett értekezésünket folytatva, tovább perdülünk a felvázolt képregénytörténeti szempontból fontos sarokkövek mentén, melyeket a két részes cikkem alanyául szolgáló, születésnapja alkalmából bővebb betekintést is jócskán megérdemlő, Alan Moore művei kapcsán elindítottunk. Ha ezúttal is velem tartotok, ígéretet teszek, hogy eljutunk a bő lére engedett szeánsz végéig, egy plusz érdekességgel zárva a gondolatsort.
(tovább…)Agatha Christie nevét a legtöbben jól ismerjük. A krimi királynőjeként tisztelt írónő vitathatatlanul a XX. század legkiemelkedőbb irodalmi személyiségei közé tartozik, műveit generációk olvasták és szerették. Népszerűsége a mai napig töretlen, neve fogalommá nemesült. Több mint 50 éven átívelő, termékeny karrierről beszélünk, melynek gyümölcse az az egyedülálló életmű, amelyet a világirodalom örökéül hagyott. A Tíz kicsi néger / Mert többen nincsenek ezen alkotótevékenységgel töltött évek egyik, ha nem a legkiemelkedőbb darabja, világviszonylatban a legszélesebb körben olvasott regények közt tarthatjuk számon, nem is alaptalanul.
Az Alien kétségkívül egy kultikus alkotás, ami ugyan eredetileg nem franchise-nak készült, ám végül valahogyan mégis azzá vált. Persze a széria egyes illesztései helyenként hagynak némi kivetnivalót maguk után, viszont az egész alkotásnak van egyfajta sajátos kisugárzása, ami minden hibája ellenére határozottan képes megfogni a közönséget. Ennek oka pedig egyértelműen a címszereplő alien, vagyis alkotásbeli nevén xenomorph, ami nemcsak hogy ikonikusan néz ki, de az egész lény megjelenése valami annyira fenyegető és félelmetes, hogy konkrétan akárhová odateszik az szinte azonnal ijesztővé és visszataszítóvá válik. Ebbe az alapfelállásba érkezett meg Tim Waggoner és az ő újdonsült Alien-je.
Úgy néz ki az idei ősz számomra a sorozatokról és fantasy, valamint a sci-fi műfajoról szól. Az Alapítvány után következett a Dűne, most pedig Az Idő Kereke világába ugrottam egy hatalmas fejest, amiben nagy segítségemre volt a szerdai betekintőnk, ugyanis még nem olvastam Robert Jordan alkotását. Kíváncsi voltam, hogy vajon mégis miről szólhat ez a történet, mert bár a Trónok harca nagyon csúnyán végződött, de ki vagyok éhezve valami jó kis fantasyre. Idén ugyan kaptunk egy érdekes Shadow and Bone szezont, valamint Az Úr sötét anyagai is igyekszik jól szerepelni, de valahogy azokkal nem voltam elégedett. Bár még nagyon bátor ilyesmit kijelenteni, de úgy néz ki, hogy az Amazon sorozata talán betöltheti ezt az űrt.
Töredelmesen be kell vallanom a képregényrajongásom kezdetéhez mérten igencsak későn, talán cirka 4 évvel ezelőtt találkoztam a mester nevével, olyan formában, hogy felismerjem azt teljes alkotói valójában. Mit is értek ez alatt? Természetesen műveinek filmadaptációit, melyeket ő maga szenvedélyesen megvet, annak idején magam is láttam, de hogy olvassam és befogadjam őket eredeti formájukban, arra akkor még a DC és Marvel fő csapásirányainak bűvöletében nem igazán gondoltam. Ma már, talán mondhatom kissé érettebb fanként, szívesebben fogyasztok a zsáner alternatív és elgondolkodtató ágairól, a már-már sokszor kifulladni vélt, megszokott szuperhős eposzok szüneteiben. Ezért vállalkoztam a feladatra, melynek során igyekszem körbeutazni a talán körbeutazhatatlan szerzőt 68. születésnapja alkalmából, akinek rengeteget köszönhet a modern képregényipar.
Robert Jordan 1947-ben született James Oliver Rigney Jr. néven Amerikában. Leghíresebb munkája az Idő Kereke-sorozat, amely összesen tizennégy kötetből és egy előzménykötetből áll. Emellett más írói nevet használva dolgozott történelmi fikciókon, valamint a Conan, a barbár novellákon is. Jordan 1990-ben kezdte publikálni Az Idő Kereke köteteit, az utolsó, általa befejezett könyv Az Álmok Tőre, 2005-ben jelent meg. Az Álmok Tőre csupán a tizenegyedik könyv volt az általa megálmodott sorozatban.
(tovább…)Új generációs kalandfilmekből viszonylag pangás van a filmpiacon. Ezért a hasonló tematikájú filmek méltán keltenek igen nagy figyelmet a közönség berkeiben. A legfőbb kérdés azonban az, hogy vajon lehet-e a műfajon belül újat és izgalmasat mutatni a zsáner kedvelői számára. A Különösen veszélyes bűnözők épp ezt a rést igyekszik betömni, azonban műfaját tekintve nem lehet egzakt módon kalandfilmként besorolni.
Az Újhold Ian McDonald Luna-trilógiájának első kötete. A trilógia maga valószínűleg a 2010-es évek egyik legizgalmasabb színfoltja a sci-fi palettáján. Idén végre a harmadik, befejező rész is megjelent magyarul a Gabo kiadó gondozásában. Ezen apropóból nekiugrottunk az első két résznek is, hogy végre teljes képet kapjunk a brit író sikeres sorozatáról.
(tovább…)Sokszor érezzük azt, hogy a sors csak minket ver. Hogy minden összeesküszik ellenünk. Többször érezzük azt, hogy ez már csak rosszabb és rosszabb lesz. Mégis előbb-utóbb a lejtő emelkedővé válik és felcsillan egy aprócska remény a változásra. A What remains of Edith Finch története azonban maga a reménytelenség és a balsors.
A Nimona képregény után egy újabb erős női karakterekkel jelentkezett a Ciceró Könyvstúdió. Ezúttal egy nem éppen hétköznapi, lányok számára fenntartott cserkész táborba pillanthatunk be. A Cserkerszterek egy fantasztikusan lebilincselő sorozatnak ígérkezik, melynek első kötete már olvasható itthon is – ami négy fejezetet tartalmaz a hetvenötből. A nagyszerű bevezető rész után pedig remélem mihamarabb jön a folytatása.
