A cikksorozatomban eddig kizárólag játékfilmekkel foglalkoztam, igyekeztem minél több országról, kultúráról filmeket bemutatni (Szaúd-Arábia, Irán, Szíria, Izrael). Most rendhagyó módon úgy terveztem, hogy átkutatom a hazai HBO kínálatát, a térségről szóló dokumentumfilmeket keresve.
Amikor a Disney annak idején megvette a Star Wars-ot, akkor számos olyan átalakítást végzett a franchise-on, amit a rajongók egy jelentős része szerint nem feltétlenül kellett volna. Ilyen volt például a Klónok háborúja című animációs sorozat megszűntetése is, ami aztán végül főként rajongói nyomásra kapott egy afféle befejező évadot. Erről az alábbi cikkünk foglalkozik részletesebben is. Ugyan kezdetben sok ellenérzés övezte az animációs Star Wars sorozatokat. Azonban a fokozatos technikai és kreatív fejlődésnek hála, végül ezek a szériák is megtalálták a maguk közönségét és helyét az SW univerzumon belül. A legújabb ilyen animációs Star Wars sorozat pedig a Disney+-on lévő The bad batch című alkotás.
37 éves lett Mijamoto Usagi , a szamuráj nyúl története, Stan Sakai a „sorozat atyja” a töretlen népszerűségnek köszönhetően csak úgy ontja magából a jobbnál-jobb folytatásokat. Az Usagi Yojimbo (magyarul Nyúl Testőr) 2006-ban a Vad Virágok Könyvműhely második kiadványa volt, amikor is felfutottak a távol-keleti tematikájú kulturális termékek. Itthon az előző év decemberében jelent meg a 21. kötet és ennek a jeles számnak az alkalmából a kiadó újra megjelentette a sorozat első kötetét.
Egy gyermekek számára készített animációs film akkor teljesíti be valódi küldetését, ha a története rendelkezik releváns üzenettel a fiatalabb korosztály számára, könnyedén emészthető formában. Egyesek úgy tartják, hogy egy ilyen műnek mind a felnőttek, mind a kisebbek számára értékes mondanivalóval kell rendelkeznie. Én erre azt mondom, nem minden esetben van erre szükség. Vannak történetek, amelyek már azzal is célt érnek, ha a megcélzott közönséget sikerül elérni. Ilyen mai filmünk is, Az életteli Vivo.
Ismerek jó néhány, videójátékok világában jártas egyént, aki már akkor legyint egy nagyot, amint előkerül a gamer szcéna valamely darabjából készült mozik témaköre. Természetesen minden joguk megvan így cselekedni, hiszen valljunk színt, az utóbbi évtizedek nem igazán kényeztettek el bennünket parádésan sikerült feldolgozásokkal, ugye kedves Uwe Boll? Azonban mostani alanyunk esetében egy kicsit speciálisabb kombinációt sikerült összehozniuk az alkotóknak, sőt odáig merészkednék, hogy egy kifejezetten jó filmet kaptunk, amely fel mer vállalni kritikai szegmenseket nem csak a létező társadalmi rend rovására, de az óriáskiadókéra is. Kövessük a vörös-fekete gúnya helyett ezúttal kékbe öltözött címszereplőnket és escort küldetés jelleggel érkezzünk meg a sárga kérdőjelhez.
A klasszikus Mafia felújított változata után folytattam tovább a trilógiát a második résszel, ha már csomagban lehetett őket beszerezni. A Mafia: Defintive Edition után így a a rendkívül fantáziadúsan elnevezett Mafia II: Defintive Edition következett a sorban. Nagyjából pontosan annyira vártam a felújított változatot az első után, mint anno 2010-ben. Akkor az epizód nem tudta megugrani az előd által igencsak magasra tett lécet és habár nem volt rossz játék, de mindenki számára csalódás volt, pláne a fejlesztést övező macerák miatt, melyek rányomták bélyegüket a megjelenésre. Bíztam benne, hogy a felfrissített változat kicsit kellemesebb szájízt hagy maga után. Az alábbi bekezdésekben pedig elmondom nektek, hogy ez sikerült-e neki. Vágjunk bele!
Vannak olyan képregény figurák, akiket bizonyos tulajdonságaik miatt egész egyszerűen nagyon nehéz újra gondolni vagy éppenséggel olyan ellenfelekkel szembesíteni, ahol kettejük összecsapásából nem egyértelmű már a legelején, hogy itt bizony a jófiú fog győzedelmeskedni. A Stan Lee, Jack Kirby és Larry Liebert által 1962-ben megálmodott Thor Odinson viszont pont egyike azon képregényszereplőknek, akikért a legtöbb esetben szinte teljesen felesleges izgulni. Merthát isteni mivoltából adódóan, szinte biztosan nem létezik olyan ellenlábas messze az űr végtelenjében, aki akár csak képes lenne arra, hogy valamilyen úton-módon megizzassza vagy épp feltörölje a padlót a mennydörgés nyikhaj s nem kevésbé öntelt istenével.
Psycho. A megkerülhetetlen filmklasszikus. Aki nem látta, az is ismeri, a zuhanyzós jelenetet mindenképp. Magyarországon csak pár hétig vetítették, különféle erkölcsi, tartalmi okokra hivatkozva a korabeli cenzorok részéről. Nagyon érdekes reakció, hiszen ez a film papíron a légynek se tudna ártani. Jogosan merül fel a kérdés, hogy Hitchcock opusának mi köze a mostani alanyunkhoz? Talán mindössze annyi, hogy mindkét esetben egy-egy markáns protagonista (vagy talán inkább antagonista) elméjében szörnyülködhetünk és bizonytalanodhatunk el, valamint Ed Gein, az ötvenes évek hírhedt sorozatgyilkosának a személye. A közös jellemzők további felsorolása helyett, vegyük elő a Ray-Ban Wayfarer napszemüveget, a csontszínű névtáblát, az esőkabátot, a védő- illetve hidratáló krémet és természetesen a tükröződő baltát és merüljünk el a felső tízezer fellegvárában.
Az Amazon egyre látványosabban igyekszik teret nyerni magának a saját gyártású filmek (és sorozatok) segítségével is. Ennek a folyamatnak a nem túl jól sikerült The Tomorrow War utáni példája jelen cikk tárgya, a Kate Beckinsale főszereplésével készült Jolt.
