A decemberi, Rue-val foglalkozó Eufória-különkiadás után több, mint egy hónapot kellett várni arra, hogy viszontlássuk egy másik közönségkedvenc szereplőjét az HBO sikersorozatának, és újra kapjunk egy kicsit Sam Levinson víziójából (ha már a második évad még mindig kéreti magát a vírushelyzet miatt). Ami ezúttal nem is csak a sajátja.
Szinte észbe se kaptunk, máris véget ért Az Úr sötét anyagai legújabb szezonja. A körülbelül egy hónapja kezdődött évad ezúttal nem nyolc, hanem hét résszel örvendeztette meg a nézőket, az utolsó epizódot ugyanis a koronavírus miatt már nem tudták leforgatni. Ennek ellenére is összehoztak a készítők egy remek évadot, ami sokkal letisztultabb az elsőnél. Tegnap már olvashattatok tőlünk a sorozat alapjául szolgáló könyvtrilógia első részéről, most azonban a BBC és az HBO szériájának legújabb epizódjairól lesz szó. A kritika spoilert tartalmaz Az Úr sötét anyagai második évadjából.
2019-ben az Eufória első évada zajos sikert aratott, mind a nézők, mind pedig szakmai körökben. Kevesebb, mint egy év alatt kultstátuszt szerezett magának, az Emmyn pedig hat jelöléséből hármat sikerült díjra váltania (smink, zene és Zendayának köszönhetően a női főszereplő kategóriákban). Nem volt kérdés, hogy a sorozatot mihamarabb folytatni kell, így az eredetileg 2021-re tervezett második évadot egy évvel előrehozták, hogy már 2020 nyarán debütálhasson. Spoiler: nem sikerült. Az Egyesült Államokba begyűrűző járvány miatt a forgatást fel kellett függeszteni, és eltolni az eredetileg tervezett 2021-es időpontra (de még ez sem 100%-ig biztos). Addig is Sam Levinson és az alkotógárda úgy döntött, kárpótlás gyanánt kiad két extra epizódot (az egyik Rue, a másik Jules főszereplésével), amik összekötik a két évadot és kicsit enyhítik a rajongók elvonási tüneteit.
Kevesebb, mint egy évet kellett várnunk, hogy megkapjuk Az Úr sötét anyagai legújabb epizódjait. Az HBO és BBC szövetség malmai gyorsan őrölnek, hogy ilyen hamar legyártottak egy újabb szezont. A mostani évadhoz pedig bőven kellett munka, mert az előzetesek egy olyan sztorit ígértek, ami látványban lekörözi az előző részeket. Vajon a folytatás hozza azt a színvonalat, amit eddig kaptunk? Az eddig kiadott két rész alapján örömmel jelentem, hogy igen. Sőt, még egy kicsit többet is. A kritika enyhe spoilereket tartalmaz az új szezon első két részéből.
Ridley Scott újra visszatér egy ambiciózus, sötét és kifacsart Sci-fi sorozattal, ami szándékait tekintve minden bizonnyal egyenesen a klasszikusok közé akarna bevonulni. A farkas gyermekei azonban végérvényben nem más, mint egy fáradt, pszeudo-mély próbálkozás Scott részéről, hogy ma is releváns maradhasson, miközben alig képes bármit hozzátenni az alapjáraton agyonhasznált koncepciójához. A farkas gyermekei nem esik szét a szemünk előtt; jóval inkább hosszan, több liter fehér android-vér kicsöppenése után kecsesen a földre roskad. De azért vagyunk ma itt, hogy megnézhessük, hogyan is jutott el egy alapból ígéretesnek tűnő sorozat idáig.
Szinte napra pontosan egy hónapja került fel a YouTube-ra A farkas gyermekei című sorozat előzetese. A sorozatrajongók pedig a látottak hatására elégedetten csettintettek, egészen addig, amíg meg nem tudták, hogy az Aliennel ismertté vált Ridley Scott is rendezett két részt a sorozatban. Scott neve az elmúlt években egyre kevésbé garancia a sikerre, amit leginkább az Alien: Covenant támaszt alá. Így elég nagy kétkedéssel ültem le az első három epizód elé, de legbelül mégis reméltem hogy az öreg Ridley ezúttal nem lő mellé. A kritika minimális spoilert tartalmaz az első három részből.
Miért ilyen népszerűek a gasztrofilmek, és miért nem tudnak kimenni a divatból? Rengeteg film született már, amely az ételeket, a gasztronómiát, a főzést helyezte középpontba. Mégsem tud unalmassá válni a téma. Egyrészt azért, mert a világ különböző konyháit és ezáltal kultúráit megismerni rettentően izgalmas, másfelől pedig, szemezgetve a széles gasztrofilm-felhozatallal, nem tudom nem észrevenni ezek fő hozzávalóját: azon túl, hogy ódaként szolgálnak a finom ételekhez, kiváló alapanyagok ahhoz is, hogy szereplői egymásra találjanak, feldolgozzák traumáikat, jellemfejlődésen menjenek keresztül. Röviden: a gasztrofilmek valójában imádnak az emberi lélekkel bíbelődni.
Napra pontosan egy éve ért véget minden idők egyik legsikeresebb, leghypeoltabb sorozata. Viszont, amikor elhagytuk Westeros földjét, úgy tűnt, hogy sokan finoman szólva elégedetlenek a befejezéssel. Mai napig, ha megkérdezünk valakit, aki látta a finálét, dühösen, csalódottan nyilatkozik róla. Mi miatt lehet ez? (Nem is kérdés, hogy spoileres-e a cikk.)
A második világégés európai és csendes-óceáni hadszíntere a konfliktus két meglehetősen eltérő szeletét tárja elénk. Akárcsak az HBO két mini-sorozata, Az elit alakulat és a The Pacific: mindkét alkotás oszlopos példája a minőségi televíziózásnak, valamint a háború autentikus, de egyben tiszteletteljes ábrázolásának is.
A bejegyzés elején leszögezném, hogy bár sokaknak nem tetszett a Westworld második évada, én azok közé tartoztam, akik látták a hibáit és ennek ellenére is jól szórakoztak rajta. Erre jön a harmadik évad, kecsesen indítanak és felcseszik a vérnyomásom a végére. Kérdés, hogy tudnám- e szeretni ezt a korcs gyereket, minden hibája ellenére is, vagy írjak egy egymondatos bejegyzést róla „szar” címkével és küldjek el mindenkit Barátok Köztöt nézni. Miért? Mert ott legalább van fejlődés, nem viccelek. Ha nem érdekel a dolog fejtegetése, ugorjatok az utolsó bekezdésre és megmondom a verdiktet.
