Ha valami veszettül pörög idén, akkor az a Ted Lasso. Mindenki erről beszél, mindenki ezt nézi. Majdnem mindenki. A második évadát taposó sztori az örökvidám fociedzőről és csapatáról nagyot durrant. Kérdés, hogy a második évad tartja-e a szintet, és megéri-e egyáltalán ezt az egészet nézni.
Van az a klasszikus mondás, hogy tizenkilencre lapot kérni sohasem egy életbiztosítás. A szórakoztatóiparban pláne. A Marvel Studios sikere viszont a kezdetektől fogva részben erre a roppantmód egyszerű, de kicsit sem veszélytelen gondolatsorra épült, addig mára a Kevin Feige vezette Marvel Studiosnak immáron ettől sem kell tartania, hiszen míg manapság már nagyjából teljesen mindegy melyik portékájuk milyen anyagi utóéletet produkál nekik, addig a kezdet-kezdetén akár egyetlen rossz lépés is elég lett volna ahhoz, hogy Feige nagy terve végleg a süllyesztőben végezze.
(tovább…)Korábban már megjelent egy cikk az oldalon, ami az AppleTV+ See című sorozatával foglalkozott. Ugyan magának a sorozatnak akadtak hiányosságai és inkább volt érdekes mintsem izgalmas. Azonban rengeteg potenciált hordozott magában. Éppen ezért az almás cég további bizalmat adott neki és nemcsak a költségvetését emelték meg, hanem feltehetően a kreatív területen is jelentős változtatások történhettek. Így pedig a See második évada már nem csak egyszerűen egyedi és érdekes, hanem egy kifejezetten emlékezetes alkotás is lett.
Halloween alkalmából előszeretettel vesszük elő és poroljuk le a régi, nagy klasszikusokat. Sokadszorra nézzük meg, ahogy Freddy Krueger kesztyűs mancsa kinyúlik a kádból Nancy felé, vagy, ahogy Michael Myers házról-házra néma csöndben figyeli és követi Laurie-t. De mi lenne, ha ezek a kultikus sorozatgyilkosok egy világon osztoznának? Ha Jason Voorhees és Ghostface ugyanabban az álmos amerikai kisvárosban szedték volna áldozataikat? Ha nem is pont velük, de a Netflixre júliusban felkerült Fear Street trilógia egyértelműen róluk mintázta saját sorozatgyilkosait.
Kedves olvasóikra bízzuk, hogy a napokban halloween-t vagy a halottak napját ünneplik inkább, esetleg egyiket sem. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy egy friss csokor horror mindenképpen jól jöhet erre a hosszú hétvégére. Ezért fogadjátok tőlünk rémisztően nagy szeretetünk jeleként az alábbi válogatást, melyben a 2010 utáni horrorok legjavát igyekeztünk összegyűjteni.
Az Utolsó éjszaka a Sohóban egyszerre utazás egy divattervezőnek készülő lány elméjébe és a 60-as évek Londonjába. Edgar Wright rendezése a tőle megszokott minőséget képviseli, Thomasin McKenzie és Anya Taylor-Joy remekelnek a szerepeikben, Matt Smith pedig egy igazi, hamisítatlan gennyláda. Ha a történet is jól meg lett volna írva, Wright filmjében évek múlva akár a műfaj egyik klasszikusát is ünnepelhetnénk, de a műfaj kedvelői, illetve a retró hangulat, az izgalmas látványvilág és Taylor-Joy rajongói így is kiszolgálva érezhetik magukat.
Anders Thomas Jensen rendező nevéről sok pozitív jelző eszünkbe juthat. A különös karakterek és abszurd szituációk igazi mestere a dán úriember, akit a közönség leginkább az Ádám almái című remekmű kapcsán ismer. A rajongók tudják, hogy filmjei miért figyelemre méltóak, a többieknek pedig Az igazság bajnokai remek alkalom az életművel való ismerkedés megkezdéséhez.
A manapság egyre fontosabb streaming-piac egyelőre még talán kevésbé markáns szereplője az Apple TV+ . De elég csak az Alapítvány-sorozatra gondolnunk, hogy meglássuk az óriási potenciált az almás vállalkozás tartalmaiban. Az idegenek inváziója pedig egészen jó kiindulópont, így érdeklődve ülhetünk le új sorozatuk, az Invasion elé is.
Azt hiszem, nem túlzunk, ha azt mondjuk, 2021 izgalmas év a fantasztikus zsánerek kedvelői számára. A tartaloméhségnek köszönhetően a streaming-szolgáltatók versengve adaptálják a jobbnál jobb műveket és végre képernyőt látnak olyan nagy klasszikusok is, mint a Dűne. Habár sok váltakozó sikerű adaptációt láthattunk, abban szerintem a legtöbb rajongó egyet ért, hogy Villeneuve Dűnéjére már nagyon vártunk.
Még a nyáron írtam nektek a Mafia 1 és Mafia 2 Definitive Edition játékokról és most, egy kisebb szünet után folytatnám ezt a remake/remaster cikksorozatot, hiszen a befejező epizóddal még adós vagyok. Megmondom őszintén, a harmadik és idáig befejező epizód 2016-os megjelenésekor meglehetően vegyes fogadtatásban részesült. Olyannyira, hogy végül soha nem mertem beruházni rá és belevágni. Így számomra teljes mértékben az újdonság erejével hatott ez a remake. De vajon érdemes volt? A következő bekezdésekben leírom.
