A cikksorozatomban eddig kizárólag játékfilmekkel foglalkoztam, igyekeztem minél több országról, kultúráról filmeket bemutatni (Szaúd-Arábia, Irán, Szíria, Izrael). Most rendhagyó módon úgy terveztem, hogy átkutatom a hazai HBO kínálatát, a térségről szóló dokumentumfilmeket keresve.
Ismerek jó néhány, videójátékok világában jártas egyént, aki már akkor legyint egy nagyot, amint előkerül a gamer szcéna valamely darabjából készült mozik témaköre. Természetesen minden joguk megvan így cselekedni, hiszen valljunk színt, az utóbbi évtizedek nem igazán kényeztettek el bennünket parádésan sikerült feldolgozásokkal, ugye kedves Uwe Boll? Azonban mostani alanyunk esetében egy kicsit speciálisabb kombinációt sikerült összehozniuk az alkotóknak, sőt odáig merészkednék, hogy egy kifejezetten jó filmet kaptunk, amely fel mer vállalni kritikai szegmenseket nem csak a létező társadalmi rend rovására, de az óriáskiadókéra is. Kövessük a vörös-fekete gúnya helyett ezúttal kékbe öltözött címszereplőnket és escort küldetés jelleggel érkezzünk meg a sárga kérdőjelhez.
Psycho. A megkerülhetetlen filmklasszikus. Aki nem látta, az is ismeri, a zuhanyzós jelenetet mindenképp. Magyarországon csak pár hétig vetítették, különféle erkölcsi, tartalmi okokra hivatkozva a korabeli cenzorok részéről. Nagyon érdekes reakció, hiszen ez a film papíron a légynek se tudna ártani. Jogosan merül fel a kérdés, hogy Hitchcock opusának mi köze a mostani alanyunkhoz? Talán mindössze annyi, hogy mindkét esetben egy-egy markáns protagonista (vagy talán inkább antagonista) elméjében szörnyülködhetünk és bizonytalanodhatunk el, valamint Ed Gein, az ötvenes évek hírhedt sorozatgyilkosának a személye. A közös jellemzők további felsorolása helyett, vegyük elő a Ray-Ban Wayfarer napszemüveget, a csontszínű névtáblát, az esőkabátot, a védő- illetve hidratáló krémet és természetesen a tükröződő baltát és merüljünk el a felső tízezer fellegvárában.
Az Amazon egyre látványosabban igyekszik teret nyerni magának a saját gyártású filmek (és sorozatok) segítségével is. Ennek a folyamatnak a nem túl jól sikerült The Tomorrow War utáni példája jelen cikk tárgya, a Kate Beckinsale főszereplésével készült Jolt.
Öt évvel ezelőtt a Warner egy hatalmas hibát követett el azzal, hogy megpróbálták (sikertelenül) leutánozni a Marvel Studios egyik legnagyobb kincsének számító rendező, James Gunn egyszerűen leutánozhatatlan stílusát. A David Ayer-féle Öngyilkos Osztag, bár anyagilag ugyan nem állt a földbe, de a közönség, valamint a kritikusok akkor teljesen nyilvánvalóvá tették a stúdió fejesei számára, hogy még egy a Batman v Supermannél is nagyobb fiaskót sikerült összehozniuk, amit még egyszer nem követhetnek el. Vagy ha mégis, ott már a befektetőik jóindulatával, na meg pénzével játszadoznak.
A Disney egy multinacionális nagyvállalat, ennélfogva semmit sem bíz a véletlenre, ha a profitérdekeiről van szó. A filmjeivel minimálisan sem mer kísérletezni és kockázatot vállalni. A Disney kínálata – beleértve a két legnépszerűbb és legjövedelmezőbb aranytojást tojó tyúkot, a MCU és a Star Wars filmjeit – tervezőasztalon, mérnöki precizitással összerakott fogyasztási cikk, arra kalibrálva, hogy a lehető legszélesebb tömeget szolgálja ki. Jusson minden érzelmesebb pillanatra egy humorosabb, egy lassabbra egy akciódúsabb, egy sötétebbre egy gyerekbarátabb.
(tovább…)A Netflix kínálatában több helyen már elérhető a Gunpowder Milkshake, amivel hamarosan a magyar mozikban is találkozhatunk Lőpor turmix címen. Ez a találkozás viszont jó szívvel talán csak azoknak ajánlható, akik lelkesen elfogyasztanák a címben előkerülő, igen extrémnek nevezhető kotyvalékot.
Szaúd-Arábia, Szíria, Irán után egy izraeli filmmel folytatom a Kelet gyöngyszemei című cikksorozatomat. Izrael egy olyan ország, ami kulturálisan mélyen elüt a Közel-Kelet környező államaitól, azonban mégis mutat hasonlóságokat. A második világháború borzalmai után, 1948-ra datáljuk a zsidó állam megalakulását, ami azóta is a legfőbb színhelye a zsidók és leszármazottaik emigrációjának szerte a világon. Ebből kifolyólag az ország kifejezetten multikulturális, és van egy pezsgő kulturális élete, amibe beletartozik Izrael filmművészete is. Ennek ékes példája, hogy a közel-keleti országok közül izraeli alkotást jelölt legtöbbször az Akadémia a legjobb idegennyelvű film Oscarjára. A választott filmem ugyan nem tartozik ezen művek közé, azonban minőségét és témáját tekintve is érdemes arra, hogy górcső alá vegyük.
Legalább két szempontból régóta vártunk sokan Scarlett Johansson karakterének önálló filmjére. Egyrészt azért, mert a Marvel-univerzum egyik legfontosabb női szuperhőseként ez sokak szerint már régóta járt neki. A prózaibb ok pedig az, hogy a járvány miatt még egy évet késett a bemutató. A kész mű pedig igazi nyári Marvel-termék lett, annak sok előnyével és néhány jelentős hátrányával együtt.
A szülői lét rettentő sok kihívás elé állítja az embert. Nemcsak a kezdetektől, hanem egy egész életen át viselik az emberek ezt az áldott terhet. Ez a feladat két embernek is feladja olykor a leckét, nemhogy egy egyedülállónak, akinek a gyereknevelés mellett még a saját privát életének kihívásaival is szembe kell nézni. Kevin Hart 2021-es filmjében magára vállalta ezt a rendkívül nehéz szerepet, hogy bemutassa, milyen kihívásokat tartogat egy egyedülálló ember számára az Apaság.
(tovább…)
