Szomorú tény, hogy még a mai felvilágosult társadalmak is szenvednek attól a betegségtől, amit úgy hívunk, hogy kirekesztés és háttérbe szorítás. Az etnikumok háttérbe szorításáról van szó, amely jelenség egytől-egyig minden társadalmat fertőz, szinte már az idők kezdete óta. Hiába telik-múlik az idő, ez a ragály nem tűnik el soha. Ezek az intoleráns eszmék a legszembetűnőbben talán az Amerikában élő afroamerikai közösségeket érintették, és sajnos ebben az esetben nem beszélhetünk tisztán múlt időben, mert a 158 évvel előtti társadalmi berendezkedés hatásai még a mai napig érezhetőek. A Netflix gondozásában készült Ma Rainey: A blues nagyasszonya című film visszarepít minket majdnem 100 évvel korábbra, hogy bemutassa, miként próbál ez a közösség menedéket találni a zenében és érvényesülni ebben a hatalmas és zord társadalomban.
(tovább…)Az augusztusban nagy svunggal elkezdett, Kelet gyöngyszemei című cikksorozatom a mai napig mindössze egy cikket számlál, ami valljuk be, egy cikksorozattól szegényes, szégyentelen, köpködni való teljesítmény. A kártalanításhoz ezúttal hozzákezdek, méghozzá a belga direktor Philippe Van Leeuw művével, a Libanonban forgatott Volt egyszer egy Szíria című filmmel.
(tovább…)90. életévét töltötte be nemrég Jean-Luc Godard, akinél aligha van érdekesebb gondolkodású és hajú ember a filmtörténelemben. A gondolkodó jelzőt nyugodtan használhatjuk a párizsi születésű, svájci állampolgár esetében, munkái szinte kivétel nélkül tartalmaznak valamilyen felvetést, amin sokáig lehet csámcsogni. Sajátos, elsőre furának és értelmetlennek tűnő logikája alapján készíti a filmjeit, emiatt egyáltalán nem csodálkozhatunk, hogy egy színi előadás során egy random SS-feliratot és egy tigrist láthatunk. Mielőtt részletesebben szemügyre vennénk négy filmjét, fussuk át Godard életét röviden.
– ,, Azt ugye azért Ön is elismeri, hogy egy filmnek kell, hogy legyen eleje, közepe, vége?!”
– ,,Hát persze! Csak nem feltétlenül ebben a sorrendben.”
Gondolatébresztő filmekkel foglalkozó sorozatunk negyedik részéhez érkeztünk. Ezúttal is érdekes és tartalmas ötöst válogattunk össze, klasszikus sci-fi, álomszerű horror és horrorszerű álom is lesz a IV. részben ajánlott filmek között. Cikksorozatunk korábbi részeit itt, itt, valamint itt találod.
Ha vasárnap, akkor a Kritizátor oldalán a kisebb-nagyobb szellemi munkát igénylő, de mindenképpen különleges és igényes filmek ideje jön el. Lássuk is az amerikai sci-fit, európai thrillert és ázsiai horrort egyaránt tartalmazó újabb ötösfogatot! Cikksorozatunk első részét itt, a másodikat pedig itt találjátok.
Vírusok. Talán a földi ökoszisztéma egyik legnagyszerűbb és legsokrétűbb lakói, akik ugyan önmagukban véve nem élőlények, mégis szorosan kötődnek az élő szervezetekhez. Nem véletlen tehát, hogy Hollywood évtizedek óta hatalmas örömmel veszi elő őket, ha éppen az ismert emberi világ végét szeretné elhozni, vagy szimplán csak szeretné kicsit elgondolkodtatni nézőit. Ha vírusokkal, netán járványokkal kapcsolatos filmeket szeretnénk megtenni az esti mozi főszereplőjévé, akkor igen hamar megtapasztaljuk, hogy az emberi szemmel láthatatlan organizmusokat a történet központi elemévé emelő alkotások tárháza legalább olyan széles, mint maguk a vírusok. Az alábbiakban így elsősorban azt a Top 5 filmet fogom górcső alá venni, ahol a mikroorganizmusok szinte egyik pillanatról a másikra döntötték meg az ember földi uralmát és amelyeket látva máris úgy fogjuk érezni, hogy bizony hatalmas mázlink van, miszerint mi csak egy bizonyos coviddal vívunk éppen élet-halál harcot.
(tovább…)
Edgar Wright A Fistful of Fingers című westernfilmmel, a Spaced kultsorozattal és a Cornetto-trilógia első két darabjával (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok ) a háta mögött állt neki elkészíteni jelenlegi alanyunkat, a 2004-ben elkezdődött, Bryan Lee O’Malley által írt és illusztrált képregény adaptációját, a Scott Pilgrim a világ ellent.
Talán a Tenet körül kialakult érdeklődés annak a jele, hogy sokan szeretik az olyan filmeket, amik megpróbálják megdolgoztatni a nézők agytekervényeit. Ebben a cikkben olyan alkotások szerepelnek, amik megegyeznek Nolan művével abban, hogy a cselekményt meglehetősen nehéz bennük követni, de ennek ellenére valamiért mégis élvezet őket nézni, sokak számára pedig még nagyobb élvezet lehet a megtekintés után is tovább merengeni a látottakon.
