Aatami Korpi élete már az előző filmben sem volt eseménytelen. Jött, látott, ölt megállíthatatlanul. Abban a felvonásban a nácik próbáltak kiállni ellene. Sikerük természetesen igen kevés volt. Mennyi esélye lehet a szovjet seregnek?
Amerikában nem telhet el év új boxolós mozi nélkül, legyen az fikció vagy életrajzi film. Ebben bizonyosan a sport közérthetősége és képernyővel való kompatibilitása is közrejátszik. No meg tényszerűen sok sikeres film született a ring világából, olyan rendezők tolmácsolásában, mint Scorsese és Eastwood, akik már jócskán learatták a babérokat. Ebből, meg a sportfilm természetes műfaji korlátaiból adódóan nehéz új történetet elmesélni, ami képes megragadni a moziba járó közönség figyelmét. Ez a Christyvel sem sikerült, mely az egyik leghíresebb amerikai női bokszoló, Christy Martin életéről és sportkarrierjéről szól.
Ha van ország, ahol fokozottan lehet észlelni az emberiség okozta klímaváltozás letaglózó hatásait, akkor az éppen kis hazánk a Kárpát-medence közepén. Tágabb metszetben egész Európa gyorsabban melegszik a világátlagnál – a kontinensek közül az első helyen foglal helyet. A kontinentális éghajlat felborulni látszik; az átlaghőmérséklet növekedésével a négy évszak egyensúlya eltolódik, a meleg nyarak egyre hosszabbak és perzselőbbek lesznek, míg a hideg telek rövidülnek, havat pedig elvétve lát csak az ember. Magyarország problémái azonban nemcsak a globális problémákból, hanem az őshonos táj radikális megváltoztatásából is fakadnak.
Történelmünk bővelkedik háborús helyzetekben, melyek jó alapanyagul szolgálhatnának egy látványos akciómozihoz, vagy drámához. A Sárkányok Kabul felett azonban nem a régmúltba, hanem egy 2021-ben történt afganisztáni mentőakcióba enged betekintést. De sikerült-e kiküszöbölnie a műfaj hazai gyermekbetegségeit?
Úgy tűnik, Stephen King művei kiapadhatatlan forrást jelentenek Hollywood számára: A menekülő ember a harmadik adaptált King-mű idén, A hosszú menetelés (regény) és A majom (novella) után. Az azonos című regénynek nem ez az első mozis verziója, 1987-ben Arnold Schwarzenegger főszereplésével már egyszer nagyvászonra került, mérsékelt nézői és financiális sikerrel. Az alapmű drámai és disztópikus felhangját lejjebb csavarva, sokkal inkább az akcióra és a B-filmes szórakoztatásra tevődőtt a hangsúly (Arnolddal aligha lehetett más a koncepció). Edgar Wright idei filmjével egészen más a helyzet. Ugyancsak popcornfilm, de a jelen kor elvárásaihoz és valóságához igazítva a társadalomkritika erősebb kontúrokat kapott.
Ha Stephen King-adaptációkról esik szó, a legtöbb ember csupán az ikonikus címeket említi, de szerencsére a horror királyának filmográfiája messze túlmutat a klasszikusokon. A nyolcvanas, kilencvenes és kétezres években számos olyan feldolgozás született, amelyek vagy elfeledetten tengődnek a VHS-filmtörténelemben, vagy éppen a kultfilmek ismeretlenebb polcain élnek tovább. Ezek a filmek – bármilyen ingadozó is a minőségük – izgalmas lenyomatai annak, hogyan próbálták rendezők és producerek King világát újraértelmezni. Cikkünk most ezekből az alkotásokból szolgál csokorra valóként.
Mary Shelley 1818-as regénye, a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz nem csak a gótikus horrorirodalom egyik igazi remekműve, hanem a legelső science-fiction regény is, a világirodalom kánonjában betöltött szerepe vitathatatlan. Nem meglepő hát, hogy egészen a némafilmekig nyúlik vissza a Frankenstein-adaptációk listája, és joggal hihetjük azt, hogy erről a szörnyetegről már minden létező bőrt lenyúztak. De amikor egy olyan rendező, mint Guillermo del Toro vállalkozik rá, hogy újra elmesélje ezt a történetet, arra nem lehet nem odafigyelni. A premier előtt kiadott képek és előzetesek is azt sugallták, hogy ez is egy olyan tökéletes kombináció lesz, mint Robert Eggers és a Nosferatu párosítása. Kritikánkból kiderül, hogy megelőlegezett volt-e a horrorrajongók bizalma, vagy a mexikói rendező kezd már belefáradni a gótikus rémtörténetekbe?
Amikor lehetőséget kap valaki, hogy egy nagy franchise valamelyik részén dolgozzon, az legalább annyira hálás, mint amennyire hálátlan feladat is egyben. Egyfelől mert a közönség részben valahol ugyanazt az alkotást szeretné visszakapni, mint annak idején, viszont ha teljesen ugyanazt kapja vissza, akkor pedig fel van háborodva. Másfelől pedig bár ugyan minden igényel valamiféle változtatást, azonban ha valamit mégis megváltoztatnak az adott franchise-on, akkor pedig azért általában megy a sopánkodás.
A legnehezebb dolga egy alkotónak pedig azokkal a franchise-sokkal van, amelyek több médiaformátumban is megjelentek például könyv és film, mert sok esetben ott már ahhoz is igazodni kell. Illetve a potenciális változtatásokat is már sokszor felhasználták. Valami ilyesmi helyzetben lehetett Dan Trachtenberg is, aki elhatározta, hogy újradolgozza a Predator franchise-t, aminek az első állomása a 2022-es Préda volt. Majd idén a Gyilkosok gyilkosa című animációs film, valamint most a Predator: Badlands avagy magyar címén Halálbolygó.
Yorgos Lanthimos most sem hazudtolta meg magát: a Bugoniával ismét a hatalom működését vizsgálja, miközben csatlakozik az eat-the-rich szubzsánerhez.
Nehéz időket élünk, tele különböző válságokkal, a fajok tömeges pusztulásától az olvasás, mint hobbi eltűnéséig a digitalizált világban. Vajon ezek a jelenségek összefüggenek egymással? És, ha igen, milyen mértékben? Közhely, hogy a művészet, jelen esetben a filmművészet reflexió az alkotó megélt valóságára, legyen szó a személyes élményeiről, vagy az adott korszak uralkodó filozófiai, politikai nézeteiről, a mindennapi ember gondolatairól és problémáiról. No persze ott vannak az olyan egységsugarú műfajok, mint a történelmi film és az életrajzi film, melyek funkciójukat tekintve dokumentaristák kell legyenek. Amire én gondoltam, hogy a Függetlenség napja vagy az Élősködők visszatükrözik azt a korszakot, amiben születtek: a hidegháború lezártát követő abbéli reményt, hogy a bolygó nemzetei az egymással való viaskodás korszakát végleg lezárván közös célokért küzdenek és a jövő mindenki számára hasonló lesz; illetve, hogy ez a jelenné vált közös jövő kifulladt, és élhetetlen, sőt, igazságtalan társadalmi viszonyokat eredményezett.
