Taika Waititi másodjára is megkapta a lehetőséget, hogy a Marvel rendezői székébe üljön és folytassa Asgard örökösének, Thornak a kalandjait. A Jojo Nyuszi és pár sorozatrész dirigálása után el is készült az új-zélandi rendező következő filmje, ami egyben az MCU negyedik fázisának egyik legvártabb megállójává nőtte ki magát, Gorr-ral, Mighty Thorral, visító kecskékkel és egyéb finomságokkal megfűszerezve (Spoilermentes cikk).
Több, mint egy hónapot kellett várni a Stranger Things 4. évadának utolsó két részére, ami nem meglepő módon irtózatosan berúgta az ajtót a Netflixnél. A premier láz okozta rohamban az oldal össze is omlott, és mint kiderült, a tengerentúlon fél kézzel lenyomta Obi-Wan Kenobit (nem meglepő módon). Az évad kettébontása a Netflix gazdasági helyzetét tekintve érthető, ráadásul Dufferék kiemelték, hogy kreatív okok állnak a halasztás hátterében és az utóbbi egy hónapban még bőven zajlottak az utómunkák a sorozat háza táján.
Felmerül azonban a kérdés, hogy nem vállaltak-e túl nagy kockázatot azzal, hogy hetekig hagyták elburjánzani a különböző nézői teóriákat és a felsrófolt elvárások nem ütnek-e vissza az utolsó két részre. Az alábbiakban igyekszem elkerülni a spoilereket, de abból kifolyólag, hogy egy évad végéről kell írnom, elkerülhetetlen, hogy ne utaljak annak részleteire, tehát ha valaki zéró információval szeretne leülni a nyolcadik és kilencedik részre, inkább várjon a kritika elolvasásával.
Június 22-én megérkezett Az Esernyő Akadémia várva várt folytatása a Netflix kínálatába. Ahogyan az első két évad, a harmadik is pillanatok alatt a legnézettebb műsor lett a szolgáltatónál. Ez nem véletlen, hiszen a szuperhősök egyébként is a virágkorukat élik. Ellenben a többi felkapott képregénnyel, ezek a karakterek sokkal közelebb állnak az átlag emberekhez, a nézőikhez. A világ megmentése a feladat, de közben annyira hétköznapian viselkednek, hogy akár a szomszéd család is lehetne a helyükben.
A világszerte ismert és sokak által szeretett modern partizánok túszdrámája kiköltözött Koreába. Kritikámból megtudhatják, hogy fest a régi sztori egy számunkra és világunk számára is teljesen új társadalmi légkörben. Továbbá megemlítem azt is, hogy mennyire lett jó a széria és mennyire volt értelme „újradolgozni” az eredeti történetet.
Szombattól már bárki megtekintheti az HBO Max-on Zsótér Indi Dániel (rendező, forgatókönyvíró), Vida Orsolya (forgatókönyvíró) közös filmje. Daniék ugyanis a két éve beköszöntő koronavírus, és a vele együtt érkező bezártság miatt úgy döntöttek, hogy egy öt történetet felvonultató alkotásban örökítik meg a karantén ránk gyakorolt hatását. Viszont csavartak még egyet a sztorikon, és azt az Alkony Zóna sajátos stílusába ültették. Így született meg a Muchichka László narrálásával vezetett szürreális univerzum, A Karantén Zóna.
Az HBO-nak köszönhetően betekinthettünk a vasárnap induló Westworld negyedik évadába. Az utóbbi idők egyik legnagyobb zajt generáló sorozatának van mit megugrania. A kevésbé rajongott második évad, és a megosztó harmadik után itt a negyedik. Megnéztük, hogyan veszi az akadályokat. Enyhén spoileresek leszünk.
A Disney+ június 14-től már elérhető kis hazánkban, ezért Ewan McGregor régóta várt visszatérése a messzi-messzi galaxisba az első olyan Star Wars produkció Mickey-éktől, amit hivatalos úton, mindenféle sumákolás nélkül megtekinthető. Nem mellesleg maga a streaming nagyon gazdag kínálattal rendelkezik – egyúttal egy felületen látva a cég összes eddigi Star Wars-produktumát, az Obi-Wan Kenobi nézése közben azon is volt idő gondolkodni, hogy milyen is a Disney eddigi mérlege a sorozataival, ami 2019-ben, A mandalóri első évadával kezdődött.
Star Wars játék témában nagyon nem vagyunk eleresztve a 2012-es Disney hatalomátvétel óta. Mert sajnos a beharangozott Disney-EA együttműködés messze nem váltotta be reményeinket. Ugyanis a kiadóóriás ahelyett, hogy frankón meglovagolta volna a Star Wars lovat, inkább kapzsiskodni próbált az erősen visszhangos fogadtatásban részesült Battlefront reboot epizódok által. Olyan keményen kapták az ívet, hogy már a Disney is szükségesnek látta, beleszóljanak a játékok sorsaiba és maga az EA is belátta, hogy változtatni kell. Ennek az eredménye jelen cikkünk alanya, a 2019-es, Jedi: Fallen Order, melyben egy teljesen új, de kánonhoz tartozó történetet járhatunk végig. Hogy megéri-e, az az alábbi bekezdésekből kiderül.
2012-ben Scott Derrickson a Sinister képében egy fojtogató atmoszférájú, a szó legszorosabb értelmében kegyetlen kísértetházas történetet mesélt el, miközben képes volt az alzsáner unásig ismételt sablonjait élvezetesen és valóban ijesztően előadni. Bár a Marvel stúdióval való egyalkalmas kirándulása (Doctor Strange) megszakította a filmográfia horrorvonulatát (Ördögűzés Emily Rose üdvéért, Távozz tőlem, Sátán!), a Fekete telefon által a tékozló fiú végre hazatért a szeretett műfajához.
Vannak olyan alkotások, amelyek sokszor úgy kapnak valamilyen és válnak ezáltal valamiféle franchise-á, hogy igazából azt az ég egy adta világon semmi nem indokolja, leszámítva persze bizonyos anyagi érdekeket. Ugyan kétségkívül vannak olyan franchise-ok, ahol minden alkotás egyfajta azonos színvonalat képvisel. Sőt, adott esetben az egyes részek akár még minőségileg is képesek szintet lépni. Ilyen például a Toy Story széria is. A Toy Story-nak ugyanis nem csakhogy minden egyes része magas szintű szórakozást nyújt, hanem emellett még minden része valami kifejezetten elgondolkodtató és releváns témákat is dolgoz fel. Habár a legutóbbi rész során meglehetősen kétségessé vált, hogy miként is folytatható tovább ez a széria. Viszont az alkotók, vagyis hát jobban mondva a Toy Story jogait birtokló Disney megtalálta a módját, hogy hogyan tudja a továbbiakban felhasználni ezt a franchise-t. Így született meg a Lightyear című alkotás.
