A szuperhősös témájú alkotások határozottan uralják a különböző média felületeket. Persze ahogy az ilyenkor lenni szokott ez eléggé megosztja a közönséget is. Azonban függetlenül attól ki és hogyan viszonyul ezekhez az alkotásokhoz kétségkívül ennek a műfajnak is megvannak a maga kiemelkedő darabjai. Márpedig az egyik ilyen alkotás az Amazon Prime gondozásában megjelent The Boys, vagyis magyar nevén A Fiúk című sorozat, aminek nem régiben ért véget a harmadik évada.
Több, mint egy hónapot kellett várni a Stranger Things 4. évadánakutolsó két részére, ami nem meglepő módon irtózatosan berúgta az ajtót a Netflixnél. A premier láz okozta rohamban az oldal össze is omlott, és mint kiderült, a tengerentúlon fél kézzel lenyomta Obi-Wan Kenobit (nem meglepő módon). Az évad kettébontása a Netflix gazdasági helyzetét tekintve érthető, ráadásul Dufferék kiemelték, hogy kreatív okok állnak a halasztás hátterében és az utóbbi egy hónapban még bőven zajlottak az utómunkák a sorozat háza táján.
Felmerül azonban a kérdés, hogy nem vállaltak-e túl nagy kockázatot azzal, hogy hetekig hagyták elburjánzani a különböző nézői teóriákat és a felsrófolt elvárások nem ütnek-e vissza az utolsó két részre. Az alábbiakban igyekszem elkerülni a spoilereket, de abból kifolyólag, hogy egy évad végéről kell írnom, elkerülhetetlen, hogy ne utaljak annak részleteire, tehát ha valaki zéró információval szeretne leülni a nyolcadik és kilencedik részre, inkább várjon a kritika elolvasásával.
Június 22-én megérkezett Az Esernyő Akadémia várva várt folytatása a Netflix kínálatába. Ahogyan az első két évad, a harmadik is pillanatok alatt a legnézettebb műsor lett a szolgáltatónál. Ez nem véletlen, hiszen a szuperhősök egyébként is a virágkorukat élik. Ellenben a többi felkapott képregénnyel, ezek a karakterek sokkal közelebb állnak az átlag emberekhez, a nézőikhez. A világ megmentése a feladat, de közben annyira hétköznapian viselkednek, hogy akár a szomszéd család is lehetne a helyükben.
A világszerte ismert és sokak által szeretett modern partizánok túszdrámája kiköltözött Koreába. Kritikámból megtudhatják, hogy fest a régi sztori egy számunkra és világunk számára is teljesen új társadalmi légkörben. Továbbá megemlítem azt is, hogy mennyire lett jó a széria és mennyire volt értelme „újradolgozni” az eredeti történetet.
Az HBO-nak köszönhetően betekinthettünk a vasárnap induló Westworld negyedik évadába. Az utóbbi idők egyik legnagyobb zajt generáló sorozatának van mit megugrania. A kevésbé rajongott második évad, és a megosztó harmadik után itt a negyedik. Megnéztük, hogyan veszi az akadályokat. Enyhén spoileresek leszünk.
A Disney+ június 14-től már elérhető kis hazánkban, ezért Ewan McGregor régóta várt visszatérése a messzi-messzi galaxisba az első olyan Star Wars produkció Mickey-éktől, amit hivatalos úton, mindenféle sumákolás nélkül megtekinthető. Nem mellesleg maga a streaming nagyon gazdag kínálattal rendelkezik – egyúttal egy felületen látva a cég összes eddigi Star Wars-produktumát, az Obi-Wan Kenobi nézése közben azon is volt idő gondolkodni, hogy milyen is a Disney eddigi mérlege a sorozataival, ami 2019-ben, A mandalórielső évadával kezdődött.
Az Indiana államban található Hawkinsban újra és újra felüti a fejét a baj, egyre csak szedve a halálos áldozatokat és egyre súlyosabb traumákat okozva ezzel a kisváros jóravaló népének. Töretlenül terjed a pletyka, miszerint átok ül a városon – egy átok, ami elől nem elég a biztonságot rejtő otthon falai mögé rejtőzni. És nem csak, hogy visszatér, az átok minden visszatértével egyre kegyetlenebbé válik. Történt ugyanis, hogy egy nap sokkoló hírre ébrednek Hawkins lakosai: a helyi gimnázium egyik tanulóját kicsavarodott végtagokkal, összetört csontokkal találják a város szegénynegyedében.
2001-ben a Bungie és a Microsoft popkulturális történelmet írt a Halo: Combat Evolved kiadásával. Mára már valószínűleg nincs olyan nyugdíjas kor alatti ember aki ne hallotta volna a Halo és Master Chief szavakat és ne látta volna már John-117 páncélját valamilyen formában, hiszen a Halo a világ egyik legsikeresebb franchise-ává nőtte ki magát. Egyedül a mozgóképes adaptáció váratott nagyon-nagyon hosszú ideig magára. De nem kell tovább vágnunk a centit, ugyanis a Paramount jóvoltából elérkezett és befejeződött is az élőszereplős sorozat első évada. De vajon érdemes volt ennyit várnunk erre? Bízom benne, hogy a cikk végére sikerül segítenem nektek a döntésben.
Mi is szemléltetné jobban a ’80-as évek kibeszéletlenségét, mint A besúgócímű magyar HBO-sorozat sikere. A szériát ugyanakkor rengeteg támadás érte a szabadon kezelt történelmi hitelesség miatt és sokak szerint az alkotók inkább napjaink légkörét csomagolták át a Kádár rendszer végnapjaiba. Mocskos időket élnénk még mindig?
Különválás: főnév. Annak az eljárásnak a megnevezése, ami során az alanynak saját felelősségének tudatában, egy agyba ültetett chip segítségével lényegében ketté választják az emlékeit. Ennek során két külön személyként kell kezelni, egy kintiként aki eddig is volt, és egy bentiként aki a Lumonnál dolgozik. A dolog érdekessége, hogy az eljárás következtében bár egy emberről beszélünk, azok mégsem tudnak semmit a másikról. Felesleges őket arra kérni, hogy meséljenek a kintijükről vagy mondják el mit dolgoznak, erre ők ugyanis képtelenek.
We use technologies like cookies to store and/or access device information. We do this to improve browsing experience and to show (non-) personalized ads. Consenting to these technologies will allow us to process data such as browsing behavior or unique IDs on this site. Not consenting or withdrawing consent, may adversely affect certain features and functions.
Funkcionális
Always active
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami szigorúan szükséges ahhoz a legitim célhoz, hogy a felhasználó az általa kért funkciókat használni tudja, vagy lehetővé tegye az oldalról történő információ kommunikációját. Például az oldalra történő bejelentkezés és bejelentkezve maradás.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami kizárólag statisztikai céllal történik.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami szükséges a marketing célú felhasználói profilok küldéséhez, vagy akár a felhasználó követéséhez több weboldalon keresztül. Például a beágyazott YouTube videók ilyen sütiket használnak.