A háromtest-problémáról két évvel ezelőttig úgy tudtam, csak egy matematikai fogalom. Ennek akkor lett vége, amikor békés internetes kalandozásaim közben szembe találtam magam egy cikkel, amely a világ végét hirdette. A cikk Cixin Liuról mesélt, aki szörnyű sorsot tárt a földönkívüli civilizáció megjelenése után áhítozó emberiség elé. Az univerzum nem üres, de talán jobb, ha mi mégis úgy hisszük – írta a cikk. Az alaptézis Liu trilógiájának második kötetére hivatkozott, melyben az emberiség mindaddig ismeretlen fenyegetéssel néz szembe.
(tovább…)A Disney Animation Studios a 2010-es Aranyhaj és a nagy gubanc óta képtelen hibázni. Néhány felesleges, ám anyagilag jövedelmező folytatástól eltekintve. Az egeres cég eredeti történetei, habár minőségükben, na meg mondanivalójukban néhol még mindig alulmaradnak a Pixar alkotásaival szemben, azt semmiképp sem mondhatjuk, hogy a Disney ne járna közel ahhoz, hogy beérje a lámpás céget. Legújabb animációs filmjüknek, a Raya és az utolsó sárkánynak is csak egy hajszálnyival több merészségre lett volna szüksége a bravúrhoz.
Legutóbbi alkalommal, azt hiszem, ott hagytuk abba, hogy kicsit latolgattuk közösen, mi lehet az oka tapintható világunkban a szuperhősök teljes hiányának, illetve elgondolkodtunk, vajon jobb hely volna-e planétánk, ha köztünk élnének, esetleg az ár, amelyet fizetnünk kellene, nem egészen lenne arányban a kapott értékekkel. A soron következő darab egy érdekes kakukktojás, ugyanis itt megfordul a sorrend, az előző cikkem második szegmenségben érintőlegesen említett Kis Dög (Hit-Girl) kap főszerepet, míg Dave Lizewski ezúttal pusztán asszisztál a történesek sűrűjében. Amennyiben velem vagytok és készen álltok egy második fejesre, a szó realisztikus, továbbá pejoratív, videójátékokból ismert jelentésében, akkor ne tétovázzunk. Jelenlegi kulcsfiguránkhoz hasonlóan a vetődés pillanatában határozzuk el, hogyan tovább!
James Bond, Jason Bourne, Johnny English, Austin Powers, őket már mind ismerjük. Titkosügynökök, a titkos hívószóra pedig lelkes olvasók, mozinézők és rajongók ezrei kapják fel a fejüket. Miért? Mert hangosak, szexik, megkapnak minden nőt, megmentik a világot és olyan dolgokat csinálnak, amiket te soha nem fogsz.
(tovább…)A képregények a kultúra szerves részét képezik és függetlenül attól, hogy ki és mit gondol róluk akár ugyanolyan művészeti értékkel is rendelkezhetnek, mint bármilyen más kulturális termék. Ennek egyik képviselője a Marvel, akik még 2008-ban arra vállalkoztak, hogy egy saját különálló filmes univerzumot hoznak létre, az úgynevezett MCU-t. Ugyan ezek az alkotások általában inkább szórakoztató jelleggel készülnek, azért olykor meglehetősen komoly témákkal is képesek bennük foglalkozni, mint például a gyász feldolgozásával. Erről szól a WandaVision avagy itthoni címén WandaVízió, ami nem régiben jelent meg a Disney+-on.
A Saga jóval több, mint a címben ígért egyszerű történet. A fantasy és sci-fi elemeket bravúrosan vegyítő űropera ennél sokkal, de sokkal zseniálisabb, kiszámíthatatlanabb és polgárpukkasztóbb. Mindezt talán az Agymenők című sitcomban elhangzott kultikus mondat példázza a legjobban: „Nincs túl sok képregény, aminek a borítóján egy szárnyas nő csecsemőt szoptat”. A Brian K. Vaughan (Y, az utolsó férfi, Ex Machina, Runaways) által írt és Fiona Staples (North 40, Archie, Mystery Society) által rajzolt képregényben egy intergalaktikus háborúban két ellentétes oldalon harcoló katona egymásba szeret, a szerelmükből pedig egy kislány születik. Ahogy halad előre a cselekmény, megismerjük életük első időszakát, feltárul előttünk egy mesés, új birodalom, amely még a képregények világában is eredetinek számít.
A nemrég megjelent az I Care a Lot, vagy magyar címén Fontos vagy nekem akár egy olyan film is lehetne, amit ország-világ imád. A témája érdekes és fontos, a szereplőgárdát pedig Rosamund Pike mellett Peter Dinklage is erősíti. Ennek ellenére a film nem aratott egyöntetű sikert. Sokan kedvelik, de legalább ennyien kárhoztatják is különböző okokból. Az előzetes után megpróbálom elmondani, mi lehet az ellenérzések oka.
A Batman képregények nyolcvan éves fennállása alatt már megannyi képregény alkotónak nyílt lehetősége arra, hogy újra gondolja vagy éppenséggel kifacsarja a sötét lovag ezerszer hallott legendáját. Mégis a denevérember hosszú pályafutása alatt maximum egy tucatnyinak sikerült az a bravúr, melyben nem csak újra gondolták Gotham álarcos bosszúállóját, hanem egy olyan oldalát mutatták meg az olvasónak, ahol a jó és a rossz közti határvonal talán sosem létezett. Sean Murphy 2017-ben megjelent – tavaly óta pedig a Fumax kiadónak hála végre magyarul is olvasható -, nyolcrészes Batman: Fehér Lovag címre keresztelt minisorozata pontosan ez a fajta történet, azonban Murphy elbeszélésében eme elgondolás még csak annak a bizonyos jéghegynek a csúcsa.
Fogd egy rendezőzseni gyermekkori rajzát, tegyél hozzá egy mára botrányoktól nem mentes színészt, fűszerezd meg az egészet idétlen fantasztikummal és fekete humorral, majd mérd ki hozzá a kertvárosi idillt és megkapod a kilencvenes évek egyik legkultikusabb remekét, az Ollókezű Edwardot.
2021-et írunk, és mondhatjuk, hogy a videójátékok lemezes verziói olyan helyzetben vannak, mint mikor a zenei cd-ket leváltotta az mp3. Rengeteg érv és ellenérv van mindkét oldal mellett, és igazságot sem nagyon lehet tenni, hiszen ez egy szubjektív dolog, mégis megpróbálom most objektívan vizsgálni a témát.
