A Blazon Kickstarter kampánya 2022. januárjában zárult le, mérsékelt sikerrel. Habár a
kívánt összeg többszöröse gyűlt össze (15 ezer dollár helyett 70 ezer), ez Kickstarter
viszonylatban nem mondható kiemelkedő eredménynek. A játék így feltehetően a radar alatti
kategóriában marad főként, ha az itthoni kiadók szemszögéből nézzük, frissessége okán mégis
érdemes róla beszámolni.
Minden idők legjobb apukája (legalábbis istenek körében) a 2018-as God of War gyereknevelési tanácsai után tininevelési tanácsadásba vágja a fejszéjét. Az új részben immár kamasz fiával kell szembenézniük Ragnarökkel és a vele járó fenyegetésekkel. Fussuk át spoilermentesen hogyan is sikerül a dolog!
Brandon Sanderson egy élő legenda. Az epikus fantasy és a science fiction tollforgató nagymestere, a Halálcsigák és Tündöklő Lovagok pátriárkája, de úgy is ismerjük, mint az írót, aki méltóképp végezte be Robert Jordan magnum opusát, Az Idő Kerekét. Tulajdonképpen fogalmazhatunk úgy is, hogy a könyvkiadás egyik rocksztárja a műfajban, munkássága minőségi, és nem utolsósorban mennyiségi tekintetben is kiemeli kortársai közül. A folyamatosan bővülő Kozmerum-ciklus eme fényes karrier koronája, egyszersmind sokunk nagy kedvence.
Kevés értékesebb létezik a világon egy igaz és jó barátságnál. Ám amikor mindez véget ér, sebek szakadnak fel és hatalmas űr marad a lelkekben. Martin McDonagh rendezése, A sziget szellemei (The Banshees of Inisherin) egy olyan fájdalmas témát dolgoz fel, ami minden ember életében, legalább egyszer bekövetkezik.
Egykoron már írtam már a Sony egyik legújabb saját címéről, a Ghost of Tsushima, eredeti, PS4-es változatáról. Ám a PS5 megjelenésével a Sucker Punch és persze a Sony, nagyon bölcsen úgy döntött, hogy rádupláznak a jóra. Így született meg 2021 nyarán az úgy nevezett Director’s Cut, melynek esetében egy kisebb összeg leperkálása után mindenki frissíthette a játékot az új hardverre optimalizált változatra. Nem mellesleg pedig – és talán ez inkább a lényeg – a pakk tartalma Jin történetének igazi epilógusa, a Cusimához közeli Iki sziget eseményeinek meséje.
Van ez a lelkes hobbiirodalmár típus, aki, bár nem hízeleg magának azzal, hogy ő voltaképp műkritikus, mégiscsak buzgón veri a klaviatúrát, hogy aztán a legutóbbi olvasmányélményéről készült beszámolót elengedje, ki az éterbe – mások okulására, vagy épp önszórakoztatásból, mikor hogy. Mikor könyvekről írok, szeretem magam azzal hitegetni, hogy a feddhetetlen objektivitás kristálytiszta szemüvegén keresztül szemléltem a szóban forgó alkotást, de legyünk őszinték magunkkal; mindannyiunknak van kedvenc műfaja, bizonyos típusú sztorija, ami kicsit közelebb áll a szívéhez, mint mások. (És hála érte, kritikus sem vagyok.) Bizonyos témájú művek, bevallom töredelmesen, némi előnnyel indulnak nálam: jelen írásomban az egyik nagy kedvencemről, a dark academia világáról mesélek nektek, ez is egy ilyen szubjektív preferencia.
Ahogyan a mai górcső alá vett alkotásaink főszereplőjének egyik atyja, igen itt most Stan Lee–re gondolok, még 2002-ben említette egy interjúban, melyben a maga jogán is kiváló érdemekkel büszkélkedő, habár az elmúlt években gyengélkedő, Kevin Smith volt a partnere, mindenkinek van egy legelső, kezébe akadó képregénye. Ezen füzet vagy kötet képes eztán valamilyen irányba billenteni az alanyt, amennyiben a tollforgatói munka és a grafikai szegmens megragadó, talán végérvényesen a műfajhoz is láncolni. Ezért kell tehát minden számot, a maestro véleménye szerint, úgy felépíteni-az első oldalon zanzásított, lényegre törő összefoglalással élve a korábban történtekkel kapcsolatban-hogy azok számára is érthető, átélhető és szerethető legyen, akik akár csak a futam közepének egy darabját kaparintották ujjaik közé. Jelen esetben pontosan ezzel a módszerrel igyekeztek élni az alkotók, minden megragadható esetben papír alapú belépési portált biztosítva a Pókverzumba és tovább.
„…Ha még egy percig hallgatnom kellett volna, akkor epét hánytam volna ettől a szirupos, cukormázas tömény giccstől, ettől az operett hulladék förtelemtől, ami az emberek legalantasabb igényeit szolgálja ki…Ez a maga megalomán ízlésficama…Ez évtizedekre veti vissza ezt az országot kulturálisan.” – fejti ki véleményét Alföldi Róbert karaktere Zámbó Jimmy muzsikájáról. Azonban az RTL+ sorozata, A Király még azoknak is nyugodt szívvel ajánlható, akik hasonló véleményen vannak a néhai énekesről.
Amikor felmerül a Lucasfilm neve, akkor sokan értelemszerűen egyből a Star Wars-ra gondolnak. Egyeseknek talán esetleg még az Indiana Jones is beugrik. Azonban van egy másik alkotás is, ami ugyanide tartozik, mégpedig a Willow. A Willow alapvetően egy tipikus randomgenerált fantasy bullshit, aminek az adja a különlegességét, hogy a főszereplője egy alacsonynövésű, vagyis törpe ember. Habár az alkotás meglehetősen jó fogadtatásban részesült, ennek ellenére sokáig mégsem kapott folytatást. Legalábbis audiovizuális formában. Viszont nem régiben a Disney ezt a franchise-t is felkarolta és így a Willow immár sorozatként folytatódik tovább.
A Netflix Christian Bale közreműködésével adaptál egy történetet, amiben mellesleg Edgar Allan Poe is megjelenik. Bizonyára sok krimirajongónak nem is kell több, hogy rohanjon megtekinteni a streamingcég idei első nagy dobását.
