Szerintem a legtöbben egyetérthetünk abban, hogy az okos technológiák és AI rendszerek fejlődése meghatározó manapság, és továbbra is a legnagyobb kérdéseket és titkokat ez a téma rejti magában. Izgatottsággal és félelemmel kísérjük végig az újdonságok debütálását a piacon és elgondolkozunk azon, mi lenne, ha ezek az eszközök egyszer öntudatra ébrednek. A 2025-ben érkezett Cassandra című minisorozat is ezt a témát kívánja meglovagolni, azonban egy másik megközelítésből.
Vannak, akik hisznek az asztrológiában, és vannak, akik szerint szemenszedett hazugság, és csak általános dolgokat puffogtatnak, ami mindenkire igaz. Általában mindenki ilyen feketén és fehéren kezeli ezt a kérdést, pedig biztos van szürke is. Nem, nem azt mondom, hogy a pletykalapok asztrológia rovatában ész nélkül hinni kell. Mai napra példának okáért azt írta nekem, ne vitázzak olyan dologban, ami nem az én ügyem. Igen, ha csak végig megyek az utcán, jó pár emberrel tudnék vitázni. Szóval nem volt nagy előrejelzés. De talán mégsem akkora hülyeség, ha ennél mélyebbre nézünk.
„Magyar urak jőnek Buda városába…”. Talán sokunknak ugranak be a Mesék Mátyás királyról rajzfilmsorozat főcímdalának sorai, ha a hollócímeres famíliáról hallunk. Ha pedig van olyan életút, amely igazán nagyszabású, epikus feldolgozásért kiált, az bizony a törökverő Hunyadi Jánosé, akit úgyis emlegettek, mint a „Hadak villáma.” A Hunyadi képében minden idők legdrágább magyar mozgóképes vállalkozása született meg, de vajon áttörést hozott a szériára fordított hatalmas erőforrás és a nemzetközi koprodukció?
A 15. Frankofón Filmnapok keretében másfél héten keresztül elképesztően szerethető és sokszínű francia ajkú alkotásokat láthattunk. A huszonhárom filmen keresztül nyolc ország képviseltette magát, köztük Franciaország mellett például Kanada, Marokkó, Belgium és Svájc. Utóbbi egy A 15. Frankofón Filmnapok keretében másfél héten keresztül elképesztően szerethető és sokszínű francia ajkú alkotásokat láthattunk. A huszonhárom filmen keresztül nyolc ország képviseltette magát, köztük Franciaország mellett például Kanada, Marokkó, Belgium és Svájc. Utóbbi egy lehengerlően szórakoztató alkotással nyűgözte le a telt házas Uránia közönségét, amelynek Díszterme harsogott a nevetéstől, miközben a többnyelvűség és a közvetlen demokrácia témakörében gondolkodtatott el.
Mi a legrosszabb, ami történhet, ha életed szerelmével egy világtól elzárt luxusvillában töltesz egy baráti összejövetelt? Elvégre minden adott a kikapcsolódáshoz: buli éjjel-nappal, végtelen étel és ital egy festői tájkép ölelésében, a külvilág pedig mintha sosem létezett volna. Valami azonban mégsem stimmel. Furán néznek rád – kifejezetten megvetően –, és talán nincs is olyan mozdulatod, amelyet ne kísérne egy megsemmisítő pillantás. Válaszokat persze keresve sem találsz, mígnem az egész szituáció odáig fajul, hogy a ház tulajdonosa, egy rejtélyes orosz milliárdos, rád mozdul. Te pedig ösztönösen megvéded magad, hiszen nincs más, aki segítsen. Ekkor végre kiderül rólad az igazság.
Pong Dzsunho megszállott filmes. Na nem abban az értelemben véve, mint néhány kollégája akik bizonyos körülményekhez ragaszkodnak a filmjeik forgatásai során, például csak minimális CGI-t használnak, ha tehetik, hanem inkább abból a szempontból nézve, hogy a rendező ugyanazon témára már a sokadik filmjét készíti el. Ez persze kicsit sem veszélytelen vállalkozás, mivel bármennyire is legyen a választott téma szerteágazó ezernyi pontból körül járható, fennáll a veszélye, hogy az alkotó belefut az önismétlésbe.
Keresztapa, Spongyabob, Manchester United F.C.. Hogy mi ezekben a közös? Mindegyiknek van saját Monopoly kiadása. Mi sem mutatja jobban ennek a társasjátéknak a töretlen népszerűségét. Ebben a cikkben viszont más játékok is elő fognak kerülni. Méghozzá olyanok, amik valamilyen szempontból hasonlítanak a Monopoly-ra, de modernebb és érdekesebb játékok annál.
Amerikában nem telhet el év Stephen King-adaptáció nélkül, amivel semmi bajunk nem lehet, elvégre ennél csak keserűbb dolgok történhetnek a nyugati-parti filmgyártásban. No persze, a töménytelen mennyiségű filmből, sorozatból, játékból, ami a regényeiből és novelláiból elkészült, jócskán született fércmű is – azért az éves horrorfelhozatalt mindenképp felpezsdítik, gazdagítják a veterán szerző agyszüleményei. A legújabb példa erre az 1980-as novellából inspirálódó A majom című horror, ami egyáltalán nem nevezhető fércműnek, de az olyan klasszikusok közé sem fog emelkedni, amikre évek távlatából gondolnak vissza a műfaj rajongói.
Batman és Superman mellett kevés olyan közkedvelt szuperhős létezik, mint Pókember. Talán éppen ezért rengeteg interakciója látott már napvilágot, legyen szó mozifilmekről, tévésorozatokról vagy éppen képregényekről. A filmvásznon eddig három különböző alkalommal mesélték el Peter Parker történetét: először Tobey Maguire alakításában, aki egyfajta Clark Kent-utánzatként keltette életre a karaktert – olyannyira emlékezetesen, hogy Sam Raimi trilógiája a mai napig mémek kimeríthetetlen forrása. Ezután következett Andrew Garfield, aki tökéletes Peter Parker volt, azonban a Sony az erőltetett univerzumépítésükkel sikeresen kiiktatta a második filmre Garfield Pókemberét. Végül a Sony és a Disney közös projektjeként megérkezett Tom Holland Pókembere, aki talán a legközelebb állt a tinédzser szuperhős karakteréhez, ám annyira a Bosszúállók árnyékában mozgott, hogy szinte teljesen megszűnt önállóan létezni.
Talán nincs még egy olyan hányattatott sorsú fantasy franchise, mint a Netflix Witcher-sorozata. A 2019-ben indult szériát a kezdetektől fogva azért kritizálták, mert a showrunner és a forgatókönyvírók nem a kellő tisztelettel nyúltak Andrzej Sapkowski írásaihoz, és sokszor a saját szájuk íze szerint írták át őket. Állítólag a legnagyobb kritikus a főszereplőt, Ríviai Geraltot játszó Henry Cavill volt, aki a harmadik évad után vállára kötötte a kardjait, és otthagyta a sorozatot.
