A szülői lét rettentő sok kihívás elé állítja az embert. Nemcsak a kezdetektől, hanem egy egész életen át viselik az emberek ezt az áldott terhet. Ez a feladat két embernek is feladja olykor a leckét, nemhogy egy egyedülállónak, akinek a gyereknevelés mellett még a saját privát életének kihívásaival is szembe kell nézni. Kevin Hart 2021-es filmjében magára vállalta ezt a rendkívül nehéz szerepet, hogy bemutassa, milyen kihívásokat tartogat egy egyedülálló ember számára az Apaság.
(tovább…)Sokszor felmerül a popkultúrában, hogy vajon szabad-e folytatást írni olyan történeteknek, amelyek önmagukban véve tökéletesek voltak? Egy folytatás esetében mindig ott van a veszélye annak, miszerint az alkotó egyszerűen nem tudja megismételni a korábbi sikerét, ezzel pedig mérhetetlen csalódást okoz megannyi rajongójának. Sean Murphy Batman: A Fehér Lovag című képregénye tipikusan az a fajta elbeszélés volt, mely, noha egy cliffhanger kíséretében fejeződött be, a végére érve mégsem éreztem azt, hogy ennek a történetnek feltétlenül szüksége van arra, hogy újabb fejezetekkel bővítse a sötét lovag mítoszát. A tökéletességet ugyanis rendkívül nehéz tovább csiszolni, azonban Murphynek nem elég, hogy sikerült összehoznia eme bravúrt, de olyan szinten rákontrázott még korábbi önmagára is a Batman: A Fehér Lovag átka címre keresztelt folytatásában, melyre még én sokat látott képregényrajongó sem voltam feltétlenül felkészülve.
Ha autós játékról van szó, akkor a Forza név sokaknak ismerősen csenghet. Az eredetileg Xbox exklúzív széria mára már 12 résszel büszkélkedhet, valamint nemrég jelentették be az új epizód megjelenését is. A széria körversenyekre épülő része a Motorsport, míg a szabadon bejárható területekkel, és kicsit arcadeosabb hangulattal rendelkező részek a Horizon nevet kapták. 2019-ben megjelent a széria egy „spin-off”-ja is, a Forza Street mobilokra.
Miként keverjük az egyik legdekonstruktívabb rendezőnek a stílusát az egyik legdegradáltabb szakmával a világon, miközben az egyik pillanatban megrendülünk a drámától, a másikban meg nevetünk a szituációkon? Hogyan szerkesszünk össze egy több, mint két órás filmet úgy sodró lendületűre, hogy ne tűnjön fel a játékidő hossza? Miképpen vizsgálhatjuk az emberi szeretetet és szenvedést egy eltorzult szűrőn át? Ezekre a kérdésekre adja meg a választ Paul Thomas Anderson, mialatt gyönyörűen merülünk el általa a múlt évszázad egyik legellentmondásosabb korába. Hölgyeim és uraim, ez a kultfilm sorozat egyik legragyogóbb filmes sztárja, a Boogie Nights.
A James Wan által elindított horror-univerzum, a Démonok között franchise a 2010-es évek egyik legsikeresebb filmes vállalkozásává nőtte ki magát – legalábbis pénzügyi szempontból, kritikailag a filmek nagyobb része nem ütötte meg a mércét. Wan két kísértetházas Démonok között-filmje (különösen az első) azonban szakmailag is pozitív fogadtatásra talált. Ennélfogva túl sok reményt nem fűztem a Démonok között harmadik etapjához (Az ördög kényszerített), mikor kiderült, hogy Wan nem tér vissza a rendezői székbe, hanem Michael Chaves veszi át tőle a stafétát, akinek a franchise egy másik filmjét, A gyászoló asszony átkát „köszönhettük”. A Fűrész és az Insidious filmsorozatok elindítója ezúttal csak a sztori megírásából vette ki a részét.
(tovább…)2011-as megjelenése utána a Ready Player One hatalmas siker lett mind a könyves, mind a filmes világban. Ernest Cline ezt talán annak is köszönheti, hogy egy nem túl távoli, már ma is valóságosnak érezhető világba helyezte a történetet, illetve hogy egy olyan ikonikus korhoz nyúlt hozzá, ami a mai videójátékok alapját is adta. A történetet most nem mesélem el, aki viszont nem ismerné, annak egy korábbi cikkünket tudom ajánlani, ami egy kis gyorstalpaló Cline világához. Ugyanis ebben az évben, egész pontosan június 8-án végre megérkezett hazánkba is a várva várt folytatás, a Ready Player Two. Ezúton is szeretném megköszönni az Agave Könyvek kiadónak, hogy recenzív példány formájában, az elsők között vehettem kézbe a könyvet, és merülhettem el Parzival legújabb kalandjaiban az OASIS világán belül.
Alig vagyunk túl a mozik újranyitásán, és beköszöntött az igazi nyári kánikula. A Pixar pont a megfelelő időben és helyen jelenteti meg új filmjét, a Luca-t, ami ezek között a körülmények között jóleső, minőségi kikapcsolódás lehetőségét kínálja.
Nemrégiben, jó bárdhoz méltóan regéltem nektek a Holló klán albioni kalandjairól, vagyis hoztam egy cikket az Assassin’s Creed legfrissebb epizódjáról, a Valhalláról. A múlt hónapban azonban megjelent az első nagy sztori DLC is a játékhoz, Wrath of the Druids címmel, amit az alapjáték befejezése után egy füsttel szintén végigjátszottam. A Ubisoft az utóbbi epizódoknál igen komoly energiákat fektet ezekbe a kiegészítőkbe, hogy valóban megérjék azt a temérdek pénzt, amit kifizetünk értük. Lássuk, hogy Eivor kalandja a koboldok földjén valóban megéri-e.
A Rick and Morty sikere bebizonyította, hogy a Futurama után is van értelme a science-fictiont vegyíteni a felnőtteknek szóló animációs sorozatokkal. Így kaphatott esélyt Olan Rogers alkotása, a Final Space is, ami 2016-ban még egy YouTube-ra feltöltött rövidfilmként indult. Most, a harmadik évad után pedig már ott tartunk, hogy az utóbbi évek egyik legjobb animációs sorozatát tisztelhetjük benne.
Az utóbbi évtizedben jelentős mennyiségű és milyenségben igen gazdag kínálatot kaptunk a posztapokaliptikus műfajból. Előző héten pont tőlem olvashattatok egy ebben a ligában játszó sorozatról, a Sweet Tooth személyében. Jelen írásom tárgyával kapcsolatban az az érdekes szituáció áll fenn, hogy míg az alapötlet, amellyel dolgozni kíván kitűnő, addig a megvalósítás már közel sem ennyire remek. Az első filmben megismert karakterek ugyan visszatérnek s kapunk egy akciódús flashbacket is az összeomlás első perceinek idejéből, de a logikai bukfencek sajnos nagyon rányomják a bélyegüket a produktumra. Ha azt a kérdést tennétek fel, ki fog nyerni a címben emlegetett játékban, elöljáróban legyen elég annyi: én, amikor az igazán kiemelkedő aspektusokat kell majd kommentálnom.
